Gyaloglással gyűjt pénzt húsz programozó fogyatékos fiataloknak
A Liferay munkatársai virtuális világkörüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt – közölte a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Pordán Ákos kifejtette, húsz programozó az egészségesebb életmód érdekében versenyt rendezett, hogy ki gyalogol közülük többet. A gyaloglást lépésszámlálókkal mérik, céljuk, hogy egy év alatt összesen 40750 kilométert tegyenek meg.
Létrehoztak egy jótékonysági honlapot, ahol a megtett lépéseik alapján világtérképen jelölik, „merre járnak”, emellett eseményeket szerveznek, amelyek alkalmával szintén pénzt tudnak gyűjteni – tette hozzá.
Az alapítvány igazgatója azt mondta, az adomány összegét fogyatékos fiatalok felkésztésére és munkába helyezésére fordítják majd. Egy ember elhelyezéséhez körülbelül 150-200 ezer forint szükséges – fűzte hozzá.
A Kézenfogva Alapítvány idén 25 éves, tíz éve foglalkozik fogyatékosokkal. Számos vállalattal kapcsolatban állnak, akik jelzik nekik, hogy milyen munkaerőre lenne szükségük, ők pedig felkészítik rá a fiatalokat – ismertette Pordán Ákos.
A munkáltatók 90 százalékban elégedettek az általuk küldött dolgozókkal – emelte ki.
Adományozni és a virtuális gyaloglás útvonalát nyomon követni a http://www.kezenfogvamozdulunk.hu honlapon lehet.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
20°C
Vélemény, hozzászólás?