Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bon Bon - Köszönöm, hogy vagy nekem
61
hallgató

Hallássérülteken segít két magyar alkalmazás

- 2017. november 10. 19:30 - 2227 megtekintés

Az egyik egy térkép segítségével keres önkéntes jelelőket a felhasználó közelében, a másik pedig valós időben fordítja és alakítja szöveggé a jeleket. Két applikáció, amely a siket és beszélő jelnyelv-használókat segít összehozni.

https://youtu.be/…

A kommunikáció akadálymentesítésén dolgozik évek óta a budapesti Dolphio Technologies informatikai céghez tartozó SignAll Technologies, amely októberben került be a londoni Social Stock Exchange tőzsdékhez hasonló kereskedő-rendszerbe. Ehhez a közösséghez a világ különböző országaiból kiválasztott, társadalmi vagy környezeti problémákra megoldást nyújtó vállalkozások csatlakozhatnak, és egy startup-gondozóhoz hasonlóan kapnak esélyt arra, hogy befektetőket találjanak maguknak. A SignAll például azzal juthatott be, hogy legyártotta a világ első automatizált jelnyelv-fordító alkalmazását, amellyel akár több millió hallássérült ember életét könnyítheti meg a világban. Alkalmazásukban a világ kétszáz különböző jelnyelve közül elsőként az amerikai jelnyelvet választották ki.

Az alkalmazás nemcsak felismeri a jelnyelvi mondatokat, de 3D kamerák képeinek segítségével automatikusan angol szöveggé fordítja, a halló ember által elmondottakat pedig egy alkalmazott avatar jeleli el a siket számára. Erről részletesebben a Bitport is ír cikkében, de a lényege, hogy mindezt olyan komplex módon teszi, hogy közben a jelnyelvi beszélők arckifejezéséből és testtartásából leszűrhető másodlagos infókat is figyelembe veszi. Vagyis pont olyan segítséget ad nekik, mint a beszélőknek a Skype vagy a Google fordítója, utóbbi ráadásul hamarosan vezeték nélküli füles formájában is elérhető. Egyelőre nem tudni, mikorra készülhet el a jelnyelvi fordító magyar verziója, mindenesetre most azon dolgoznak, hogy a technológiát az Egyesült Államokban minél hamarabb bevezethessék.

És bár nem képes valós időben szöveggé alakítani a jelnyelvet, itthon már használják a hallássérültek érdekvédelmével foglalkozó Jel Alapítvány keresőalkalmazását, ami a Be My Eyes apphoz hasonlóan az önkéntes segítőkre támaszkodik (erről korábban itt írtunk). Az applikáció lényege, hogy a térképen megmutassa a hallássérült felhasználónak, hol talál a környezetében egy olyan halló embert, aki a jelnyelvet is beszéli. Negyvennél is több kategóriába rendezve nézheti meg, hogy van-e a közelében kávézó, fogorvos, varrónő vagy bármilyen intézmény, ahol jelnyelvvel is intézheti az ügyeit. Ha talál ilyet, és odaért a térképen jelzett helyre – ismét rá kell kattintania a helyre, hogy egy felugró ablakban lássa a jelnyelvi beszélő nevét és nyelvtudási szintjét – majd az ITT VAGYOK kifejezésre kattintva, telefonját felmutatva egy szöveges üdvözlő mondatban kérheti az adott hely dolgozóitól a segítséget, hogy vezessék a jelnyelvet beszélő kollégájukhoz. Az alkalmazás offline nem működik, és használat előtt – a térképalapú társaihoz hasonlóan – a telefon helymeghatározóját is be kell kapcsolni.

Az appot mi is kipróbáltuk. Nagyon kevés jelnyelvi beszélőt találtunk az adatbázisában. A fővárosban például csak Újpalotán van egy rendőrség, ahol önkéntesnek jelentkezett be egy szabadúszó tolmács. Telekommunikációs ügyfélszolgálatból csak egy helyet, bankból kettőt, magánrendelőből hármat találtunk, de körzeti orvosi rendelő, fodrász, étterem, fitneszterem, mozi és kormányablakok közül már egyet sem. Pedig a JELEN applikációja még akár jól is működhetne, ha minél több, jelnyelvet értő ember tudna róla, használná, és érezné, hogy milyen egyszerű egy mobilon keresztül is megkönnyíteni egy kicsit hallássérült társai mindennapjait. Az alkalmazást App Store-ban nem találtuk, de androidos készülékre innen lehet ingyen letölteni https://play.goog…&hl=hu.

Forrás: Szekeres Andrea a kreativ.hu-n megjelent cikke alapján.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három + 1 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. március 4. kedd, Kázmér napja van.
Az év 10. hete és 63. napja.
Holnap Adorján, Adrián napja lesz.

1173. III. Istvánnak Esztergomban rögtön történt halála.


1945. A debreceni hadifogolytáborban megszervezik a demokratikus honvéd hadsereg első alakulatát, a 6. gyaloghadosztályt.


Áprily Lajos: Március

A Nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált..."

Időjárás

2025-03-04, 06:17
Overcast
NNE
Előjelzés
4°C
1.2 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 1.2 m/s NNE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com