Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Reklám
54
hallgató

Hazai vak diák is a Google ösztöndíj nyertese

- 2013. június 21. 16:00 - 3525 megtekintés

A rádiónkat is működtető Net-média Alapítvány önkéntese, Ócsvári Áron, a Neumann János SZKI-ban végzett, jelenleg az ELTE. programtervező informatika szakára járó látássérült diák nyert ösztöndíjat a Google tehetségkutató programjában.

A keresőóriás rendszeresen ír ki projekteket, melyek segítségével keresik azon tehetséges, de hátrányos helyzetű szakembereket, akik számára felemelkedést jelenthet a cég által biztosított szakmai segítség. 2013. júniusában 84 pályázó munkáját méltatta a zsűri. Két kategóriában osztottak díjat, hazánkból három nyertes is részt vehet a Google nyáron tartandó képzésében is, ahol a cég szakemberei tartanak számukra előadást.

egyik ösztöndíjat Anita Borg, a 2003-ban elhunyt informatikus emlékére alapította a Google egy évvel a halála után, és mivel a mérnök egész életében küzdött azért, hogy minél több nő válasszon informatikai pályát, az ösztöndíj is őket támogatja. Ebben a programban az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet, Afrika) kategóriában Varga Virág, a Pannon Egyetem hallgatója jutott ösztöndíjhoz.

A kereső cég fontos hangsúlyt fektet Európában, a Közel-keleten és Afrikában a fogyatékos emberek felzárkóztatásának előmozdítása érdekében is, így az idén két hazai pályázót is ösztöndíjban részesített. Kormányos Balázs (BME.) és Ócsvári Áron (ELTE.) pályamőveit értékelték úgy, hogy bejuthatnak a Google Zürichi konferenciájára, mely képzést is ad számukra.

Ócsvári Áron neve már ismerősen cseng alapítványunk tevékenységét figyelemmel kísérők számára, hiszen az ingyenes képernyőolvasó (NVDA.) honosításáért felel önkéntes munkában a rádiónkat is működtető alapítványon belül. A Neumann Számítástechnikai Szakközép Iskolában érettségizett, majd az ELTE-n kezdte el felsőfokú tanulmányait.

– A Google ösztöndíj pályázatának 3 követelménye volt – mondja Áron kérdésünkre. – Az egyik, hogy írnom kellett 3 fogalmazást (természetesen angolul. Az elsőben fel kellett vázolnom egy már elkészített projektemet röviden. Hogy mi is ez pontosan. Én ennél a Tilitoli audiojátékomat választottam. (a Tilitoli játékkal nyert helyezést a Magyar Innovációs Versenyen. A játékprogram hangfelvételei rádiónk stúdiójában készültek – szerk.) – A második fordulóban a projekt vezetési tapasztalataimról kellett írjak. Itt említettem meg, hogy évek óta egy képernyőolvasó honosítási projektjének vagyok a vezetője, melyhez ajánlást is kaptam a Net-média Alapítványtól. A harmadik „esszében” fel kellett vázolnom egy projektet, amit megvalósítanék ha megnyerném a pályázatot. Én egy hangos térkép alkalmazást szeretnék készíteni. Maguk a hangos térképek (amelyek leírják egy látássérült számára szövegesen, hogy pontosan hogyan lehet eljutni a-ból b-be, vagy hogy néz ki valamelyik forgalmas kereszteződés) teljesen lineárisak. Így pl. ha van egy térképem ami leírja a deák téri metróállomást, én csak úgy juthatok el a felszínről a 3-as metróhoz, ha végigjárom a térkép által megadott útvonalat. Ez sokszor nagy kerülőkkel járhat, a programommal ezt szeretném megkönnyíteni. A szoftver tulajdonképpen egy útvonal tervet adna (főleg gyalogosoknak, de a tömegközlekedéssel összekötve), az aktuális úthoz szükséges látássérülteknek elkészített információkkal. Egy sima útvonal tervező nem minden esetben ad elég információt ahhoz, hogy egy vak felhasználó önállóan eljuthasson egyik helyről a másikra.

A második dolog ami kellett, az két ajánló levél kérése tanáraimtól, vagy olyan személytől aki ismeri a képességeimet. A harmadik feltétel pedig az önéletrajzom angol nyelvű verziójának elkészítése.

A Google egyik célja hogy megkeresse a tehetséges fiatalokat, legyen az a tehetség sérült, vagy „egészséges”, valamint olyan projekteket karoljon fel, amely érdemes lehet a tovább fejlesztésre.

A cég dolgozói is munkaidejük egy részét saját projektek megvalósítására használhatják fel, amelyből jó néhányat később megvesz tőlük a Google, mert lát bennük innovációt, újítást, lehetőséget.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


3 - = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 8. kedd, Ellák napja van.
Az év 28. hete és 189. napja.
Holnap Lukrécia napja lesz.

1683. A tatár előhad Bécs felé Ausztriába tört. Kara Musztafa nagyvezér, miután Fogarason, Szebenen, Fejérváron, Enyeden és Somlyón át rabolva és égetve betört tatár khánt magához vonta és Veszprémet, Tatát, Szentmártont és Pápát elfoglalta, július 8-án a tatár előhadat Ausztriába indítá.


1815. A feloszlott budai színtársulat tagjaiból új társulat alakul Miskolcon.


Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Időjárás

2025-07-08, 08:04
Overcast
NNE
Előjelzés
19°C
1.3 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1007 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 1.3 m/s NNE
Széllökések: 12.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com