Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kabaré plusz - kabaréjelenetek a hétvégére
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„Hit vagy vallás?”

- 2009. január 27. 18:21 - 2470 megtekintés

Új hitéleti magazin a Hobbyrádióban. Vallási kultúrák bemutatása keddenként 21 órától. Új adás ma a pünkösdi és karizmatikus „vallásról”.

Vallások Amikor az 1500-as években, egészen pontosan 1517-ben Luther elindította a reformációt, akkor megtört a katolikus egyház egyeduralma, és sorra jöttek létre különböző felekezetek, vallások, vallási kultúrák, amelyek más és más módon képzelték el az Istentiszteletet, az Istennel való személyes kapcsolat megteremtését. A katolikus egyház kísérletet tett – mint ismeretes – az erőszakos rekatolizációra, azaz kialakult az ellenreformáció is, ám ennek eredménytelensége azt idézte elő, hogy a ma történelminek nevezett egyházak megmaradtak, fejlődtek, s követik is a maguk szertartásrendszerét, hogy az Istennel, Isten igéjével megpróbáljanak kapcsolatbakerülni. A mai korban, a XX. században végbement új reformáció, vagy újhullámnak is mondják, magávalhozott újabb vallásokat, felekezeteket, kultúrákat, újabb hiteket, azaz mindenki ugyanabban az Istenben hisz elv alapján kialakultak újabb kultúrák, kultuszok, szemléletek, világnézetek, mert mindenki a maga módján kíván az Istenhez közeledni. Hogy melyik a helyes, nem lehet eldönteni, azonban érdekesek ezek a vallási kultúrák, s a történelmiek nem haltak el, hanem párhuzamosan továbbélnek az újonnan kifejlődött vallásokkal. Sokan beszélnek egy igaz hitről, egy igaz Istenről, egy igaz vallásról. Ilyen nincsen, nem lehet ilyet kijelenteni, és a biblia sem említ semmiféle szervezet nevét, semmiféle felekezetet, hogy ki milyen szervezetnek vagy felekezetnek legyen tagja. Hitéleti magazin A „Hit vagy vallás?” című hitéleti magazin kéthetente jelentkező adásaival azt kívánja bemutatni, hogy milyenek ezek a vallási kultúrák, mindenféle előítélet nélkül, egyoldalúság nélkül igyekszik a műsor ezeket érzékeltetni, és nem egy Istentisztelet, nem egy misézés, nem egy szertartás a műsor koncepciója, hanem magazinjellegű, mivel általános műveltséget is kíván nyújtani azoknak, akik érdeklődnek az ilyen dolgok iránt, továbbá a vallásos érzelműeknek pedig bemutat más és más felekezeteket, reméljük, mindegyikre sort keríthetünk majd. A mai adásban, amely 21 órakor kezdődik, a pünkösdi és karizmatikus „vallást” mutatom be, míg a múltkori első adásban egy történelmi vallásról, a reformátusról próbáltam meg képet adni beszélgetőpartnereimen keresztül. Ma sem lesz ez másképp. Most a „vallást” idézőjelbe tettem, talán inkább hitet kellett volna írnom, de majd kiderül a műsorból, hogy miért is… Ez a magazinműsor ajánlott/ajánlható mindazoknak, akik egyrészt vallásos érzelműek, akik Istenhívők, de olyanoknak is, akiket egyszerűen csak érdekelnek ezek a különböző kultúrák, akiket érdekel akárcsak általános műveltség szintjén is a biblia. Ha érdeklődését felkeltettem, akkor javasolom a ma este 21 órakor kezdődő „Hit vagy vallás?” című műsoromat, melyben – mint már említettem – a pünkösdi és karizmatikus „vallást”, hitet mutatom be egy beszélgetőpartnerem segítségével. Remélem, izgalmas és tartalmas műsorral szolgálhatunk minden két hétben, s minden héten pedig megismételjük az előző heti adást ugyanúgy kedden a délelőtti órákban 9-10 óráig, valamint este 21 órától 22 óráig, amikor mindig az új adás időpontja is van. Jó szórakozást kívánunk a műsorhoz! R.A. Kriszta



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* egy = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 25. szombat, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2026-04-25, 10:32
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
17°C
3.4 m/s
Apparent: 13°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 36%
Szél: 3.4 m/s NW
Széllökések: 9.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com