Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Világjáró - Magyarosi Marianna utazási m*sora
57
hallgató

Huszadik születésnapját ünnepli a Szolnok megyei vakok és gyengénlátók egyesülete

- 2024. augusztus 22. 20:22 - 379 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete szeptember 20-án 17 órától gálaműsort szervez, az egyesület fennállásának huszadik évfordulója alkalmából, Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Ennek apropójából kérdezte az egyesülettől Zana Anita a műsoron fellépő, öt százaléknyi látásmaradvánnyal rendelkező költőt, Zajcsek Norbert Tamást.
Norbi gyerekkora óta a versek szerelmesének mondható. Januárban indította el YouTube- csatornáját és Facebook-oldalát, amelynek célja a versek és a költészet népszerűsítése. Emellett az egyesület égisze alatt működő Vers (K)örök Irodalmi Szalon vezetője, amely szintén pár hónapja kezdte meg működését az egyesület Móra Közösségi Terében. A szolnoki férfi mindösszesen öt százaléknyi látásmaradvánnyal rendelkezik, de ennek ellenére a nyílt munkaerőpiacon dolgozik, és boldog házasságban él feleségével. A vakok megyei egyesületének egyik oszlopos tagja – írják róla.
– Januárban indítottad „A vers örök” elnevezésű YouTube-csatornádat és Facebook- oldaladat. Milyen visszajelzéseket kaptál azóta?
– Szépen gyarapodik a követőim száma az oldalon. Fél év alatt 222 követőm lett. Persze a  követők száma nem minden, és engem már az is boldoggá tesz, ha néhány percig örömet tudok okozni, amíg engem hallgatnak.
– Aztán májusban elindult a Vers (K)örök Irodalmi Szalon az egyesület programsorozataként. Erről mit kell tudni?
– Nagy öröm számomra, hogy most már élőben is találkozhatunk és beszélgethetünk a versekről és az irodalomról rendszeresen. Külön öröm, hogy az egyesület keretein belül elindulhatott ez az irodalmi szalon. Köszönet az egyesület vezetőjének, Pestiné Marcsinak, hogy biztosította a Vers (K)Örök Irodalmi Szalon számára a helyet.  Pintér Erika (az egyesület egyik teljesen vak munkatársa – a Szerk.) és az én ötletem hamar találkozott. Azt is nagy dolognak  tartom, hogy már az első alkalommal volt olyan érdeklődő, aki nem látássérült. Kiemelt célom, hogy ne csak az egyesület tagjai jöjjenek a Vers (K)örök Irodalmi Szalonba, ajtónk mindenki előtt nyitva áll. Szeretnénk megszólítani Szolnok és a vármegye irodalomkedvelő lakosságát. A „Vers (K)örök” Irodalmi Szalon minden hónap harmadik keddjén várja az érdeklődőket 14 és 16 óra között a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete Móra Közösségi Terében. Legközelebb az augusztus 20-i nemzeti ünnepre való tekintettel augusztus 27-én lesz irodalmi szalon, és József Attila költészetét vesszük majd górcső alá.
– Mit szóltál ahhoz, hogy felkérést kaptál a gálán való fellépésre?
– Örömmel fogadtam az egyesület felkérését. Megtisztelő számomra, hogy ezen a jeles rendezvényen és az Aba-Novák Agóra színháztermében felléphetek. Úgy gondolom, hogy ezt a felkérést nagyban köszönetem „A vers örök” YouTube-csatornának és Facebook-oldalamnak, valamit a Vers (K)örök Irodalmi Szalonban végzett tevékenységemnek.
– Mivel készülsz a gálára?
– Annyit elárulhatok, hogy összesen két verset fogok előadni, és az egyik Juhász Gyula egyik költeménye lesz, A Himnusz az emberhez. Zenei kíséretem is lesz, egyesületünk tagja, a látássérült Erős Laura fog kísérni zongorán. Már gőzerővel készülök az ünnepi rendezvényre. Remélem sokaknak örömet okozok majd a produkciómmal. A másik pedig egyelőre legyen meglepetés.
– A jövőben is tervezel hasonló fellépéseket?
– Mindenképpen, és remélem, hogy ez a szeptemberi fellépés még csak valaminek a kezdete lesz, hiszen: ” A világ változik, a vers örök. ”
forrás: szol24.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 6 = tizrnnégy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 8. kedd, Ellák napja van.
Az év 28. hete és 189. napja.
Holnap Lukrécia napja lesz.

1683. A tatár előhad Bécs felé Ausztriába tört. Kara Musztafa nagyvezér, miután Fogarason, Szebenen, Fejérváron, Enyeden és Somlyón át rabolva és égetve betört tatár khánt magához vonta és Veszprémet, Tatát, Szentmártont és Pápát elfoglalta, július 8-án a tatár előhadat Ausztriába indítá.


1815. A feloszlott budai színtársulat tagjaiból új társulat alakul Miskolcon.


Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Időjárás

2025-07-08, 10:48
Moderate drizzle
NE
Moderate drizzle
19°C
2.1 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1007 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 2.1 m/s NE
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 15.2mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com