Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bergendy - Mindig ugyan úgy
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton

- 2016. június 16. 8:04 -

Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton, a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító program támogatásával

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is táborokat szervez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek, hogy az iskolaszünet idején is találkozhassanak kedvenc lovaikkal, és játékos fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt. A táborok a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító program támogatásával valósulnak meg. A programra olyan gyerekek jelentkezhettek, akik év közben is jártak terápiás foglalkozásokra.

Mivel a táborok létszáma betelt, így a szervezők erre az évre már nem tudnak jelentkezőket fogadni.

Az első tábor mottója: „Éljünk egészségesen”. A tábor célja, hogy a gyerekek számára a Lovasterápiás foglalkozások mellett a lehető legtöbb mozgásos foglalkozást biztosítsa, képzett szakemberek, gyógytornászok, szomatopedagógusok, gyógytestnevelők vezetésével. Emellett kiemelt szerepet kap az egészséges táplálkozás és az egészséges életmód.
A hagyományokhoz híven a programokat kiegészítik külsős terapeuták foglalkozásaival is, akik szintén az egészséges életmód jegyében, változatos mozgásos foglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek, tornatermi mozgásfejlesztést, sorversenyeket, lovas csapatváltó versenyeket, egyéni mozgásfejlesztő foglalkozásokat, vízitornát, aerobikot, kerékpározást, íjászatot, vívást, akadálypályát stb.
A második tábor mottója: „Ókori olimpia, Fót 2016 – mozgásfejlesztés adaptált sportágakon keresztül pszichés zavarokkal küzdő kamaszoknak” 2016 a riói olimpia éve, mindenki nagy izgalommal várja a rangos sporteseményt. Ki ne képzelte volna már oda magát egy percre a célba érkezéskor, vagy a dobogó legfelső fokára?

Sajnos manapság a sérüléssel élő gyermekeknek és fiataloknak igen korlátozottak a lehetőségeik a szabadidős sport területén, a versenysportról nem is beszélve. Ezért is választottuk erre a hétre ezt a témát. A szocializáció fontos része az énkép, a testkép kialakulása. A pozitív önértékelés szempontjából jelentős hátrány, ha egy gyermek érdemben nem tud részt venni sem az iskolai kötelező testnevelés órán, sem a mozgásos szabadidős tevékenységekben.

A szervezők a táborral először is a sportolást, mint eszmét szeretnék bemutatni a gyerekeknek, visszamenni az időben az ókori, majd az újkori olimpiák kezdetéhez. A hét másik célja, hogy a gyerekeknek megadják a választás élményét, hogy megtapasztalhassák, nekik is van lehetőségük a saját személyiségükhöz illő sportágat űzni. A programban szerepelnek a sportfoglalkozásokon kívül kerekasztal-beszélgetések parasportolókkal, paralimpiai kerettagokkal, lehetőség nyílik korabeli sporteszközök készítésére (pajzs saját címerrel, kard, diszkosz) és a korabeli versenyszámokra való felkészülésre (diszkoszvetés, „fogatverseny”, íjászat).

A harmadik tábor mottója: „Kalandozások a LÓ-perenciás tengeren innen és túl”.
A tábor programja egy mese történetébe ágyazódik, ahol a gyerekeknek a hét folyamán számos próbatételt kell kiállni. Ezek egyrészt mozgásos feladatok, másrészt a térbeli tájékozódást, megfigyelést, cselekvéstervezést, vizuális, akusztikus és taktilis észlelést fejlesztő játékok, gyakorlatok, melyeket lóháton vagy a földön végeznek. A hét folyamán a mese történetét végigjátszva jutnak el az élményterápiás elemek révén a komplex személyiségfejlesztéshez. A táborban fontos szerepet kap a képzelet, a beleélés, a kreativitás, a sikerélményekhez való juttatás és a pozitív megerősítés.

A szervezők ebbe a táborba is meghívnak külsős terapeutákat, akik az adott kiegészítő terápiás foglalkozásaikat a mese kerettörténetéhez kapcsolódva tervezik meg. A tábor utolsó napján a gyerekek egy mini színielőadásban foglalják össze a hét eseményeit és a mese főbb fordulópontjait. Természetesen ehhez a színdarabhoz közösen készítik el a díszleteket, jelmezeket.
További információ:http://www.lovasterapia.hu/

Forrás az MTI OS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 - = öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 18:59
Clear sky
W
Clear sky
17°C
1.6 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.6 m/s W
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com