Időpontváltozás: Kellemes délelőtti sétára várják az érdeklődőket a Kecskeméti Rózsakertben
A Sétakör következő alkalmával a Kecskeméti Rózsakertet látogatják meg. A programra 2026. június 5-én, pénteken kerül sor, és a résztvevőknek 9:00 órától várják az Egyesület melletti parkban. A szervezők célja, hogy a résztvevők egy kellemes, illatos délelőtti sétán vegyenek részt.
A Sétakör következő alkalmával a Kecskeméti Rózsakertet látogatják meg. A programra 2026. június 5-én, pénteken kerül sor, és a résztvevőket 9:00 órától várják az Egyesület melletti parkban.
9:15-kor indulnak a rózsakertbe, ahol egy kellemes, illatos délelőtti sétán vehetnek részt. A jó levegő mellett a jó társaságé lesz a főszerep. A rózsakerti látogatást követően, aki teheti, tartson a szervezőkkel egy kötetlen beszélgetésre és közös fagyizásra a délelőtt zárásaként.
Az érdeklődők jelentkezhetnek Farkas Jánosnénál, Nellinél a 30/358-7211 telefonszámon.
Ezeket is olvassa el:
MIKOR A FÉRFI MEGNYOMJA EZT A GOMBOT, ELKÉPESZTŐ DOLOG TÖRTÉNIK
Amikor nem látható, csak csörög a labda
"Mágikus védelmezők az ókori Egyiptomban" kiállítás
A látássérült fiatalember a technológia fényét hozza el a hasonló körülmények között élők számára.
NVDA képernyőolvasó - használd a géped csukott szemmel!
Tájak, sorsok, mandalák kiállítás a MÚOSZ-ban
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C






Vélemény, hozzászólás?