Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Andrew Lloyd Webber - Memory (Cats)
50
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Igehirdetés hallássérülteknek jelbeszéddel, vizuális elemekkel

- 2017. október 4. 12:19 -

Hallássérült felnőtteknek szervez közösségi napot havi rendszerességgel Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen az Efatta Koronka Egyesület. A szervezet képviselője, Korodi Csaba mesélt a munkájukról.

Marosvásárhelyen a Gecse utcai református egyházközség gyülekezeti termében, Udvarhelyen pedig a református egyház Bocskai-termében találkoznak a hallássérültek, közösen imádkozni, ráhangolódni Isten igéjére, és közösségben lenni. Marosvásárhelyen az elmúlt szombaton voltak együtt a hallássérültek és nagyothallók, Udvarhelyen október utolsó szombatján találkoznak majd.

Az egyesület képviselője, Korodi Csaba református kórházlelkész lapunknak elmondta, több mint húsz éve foglalkozik a kolozsvári hallássérültek iskolájába járó gyerekek hitre való nevelésével. Azt tapasztalta, hogy igényük és szükségük van arra, hogy megismerjék Isten igéjét. Miután befejezik tanulmányaikat és visszakerülnek lakhelyeikre, noha szükségük van továbbra is az ige tanítására, nem biztos, hogy megtalálják azokat a közösségeket, amelyekbe bekapcsolódhatnak.

A hallók közössége nem igazán vonzó számukra, hiszen ők a verbális kommunikációból nagyon keveset értenek, ezért bekapcsolódni sem képesek, kirekesztettekké válnak és elidegenednek.

Az egyesület szakemberek bevonásával megteremti az optimális feltételeit annak, hogy hallássérültek a jelbeszéd segítségével, valamint minél több vizuális eszköz használatával igazi élvezői lehessenek ezeknek az alkalmaknak. „Minden alkalmat áhítattal kezdünk (Jézus példázatait vettük sorra), imádkozunk, utána vetítettképes előadásokat nézünk meg, majd következik a közös ebéd. A délután folyamán közösségépítő játékokat szervezünk. Úgy érezzük, hogy hasznos és kellemes volt az együtt töltött idő” – mondta a lelkész, akitől azt is megtudtuk, hogy egy-egy alkalmon általában huszonöten vesznek részt. A közösségi nappal az is a céljuk, hogy segítsék a nagyothallókat beilleszkedni a hallók közösségébe, miután megteremtődtek azok a sajátos feltételek, amelyek számukra nélkülözhetetlenek. Így bekapcsolódhatnak majd a városi gyülekezetekbe, közösségre találva.

A közösségi nap mellett a Kolozsváron tanuló hallássérült gyerekeknek rendszeresen szerveznek nyári keresztyén tábort Parajd mellett, a Bucsinon. Idén összesen 27 fiatal és 5 felvigyázó tanár vett részt. A bibliai történetek a vakációs bibliahét anyagát követték Dániel könyve alapján. A különböző foglalkozások között ott volt az igen érdekesnek ígérkező búvárkodás a parajdi wellnessközpontban. Képzett búváredzővel és teljes felszereléssel lehetett lemerülni a víz alá. A szervezők nagyon örvendtek, hogy majdnem minden gyerek legyőzte a félelmet, és kipróbálta a búvárkodást. A tábor ideje alatt szovátai kiránduláson is részt vettek a gyerekek és felnőttek, fürödtek a Medve-tóban, és meglátogatták a várost, valamint a Teleki Oktatási Központ jóvoltából ingyen ebédet kaptak. Íjászattal kapcsolatos foglalkozás is volt, megismerkedhettek a régi magyar íjászattal, bőrdíszművességgel és rézművességgel. Az elkészített tárgyaikat magukkal vihették a gyerekek, beszámolva szüleiknek is ezen tevékenységekről. Meghívták a táborba a hallássérült felnőtteket is Udvarhelyről és Vásárhelyről. Ez már a negyedik ilyen alkalom, amikor lehetőséget biztosítanak, hogy a hallássérült gyerekek és felnőttek találkozhassanak egymással, és közös dolgaikról „beszélgessenek”.

Forrás:szekelyhon.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


négy * = 12

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 03:40
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
12°C
3.6 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 77%
Szél: 3.6 m/s NW
Széllökések: 9.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com