Immár tízezer munkavállalót foglalkoztat a Kézmű-Erfo-Főkefe
Felvette tízezredik dolgozóját a zömében megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Kézmű-Erfo-Főkefe – jelentette be a cégcsoport ügyvezető igazgatója pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Csizi Péter azt mondta: teljesítették küldetésüket, már az ország minden pontján alkalmaznak megváltozott munkaképességűeket. A dolgozóik számát abban az évben növelték több mint ezerrel, amelyben világossá vált, hogy mekkora biztonságot nyújt a munkahely, a jövedelem – tette hozzá, a koronavírus-járványra utalva.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a tízezredik alkalmazott felvétele nem csupán az érintettnek fontos esemény, hanem az egész nemzetnek.
Az elmúlt időszakban minden kormányzati döntést két szempont befolyásolt: a munkahely és az élet védelme.
Az állások számát nem csupán megőrizni tudják, hanem bővíteni is – mondta.
A Kézmű-Erfo-Főkefe tevékenysége ugyanakkor az élet védelmét is szolgálja. A cégcsoport tavasszal maszkokat gyártott, most koronavírusteszteket csomagol – közölte Fülöp Attila.
Mindez jól illeszkedik a kormány stratégiájába, hogy a megváltozott munkaképességű embereknek nem segélyt akarnak adni, hanem esélyt. Az álláslehetőség az, ami önbecsülést és megélhetést biztosít – hangoztatta az államtitkár.
Az eseményen részt vett a tízezredik dolgozó is, akit megajándékoztak. (Forrás: Rehabportál)
Ezeket is olvassa el:
Hogyan segít a LEGO Csoport a koronavírus által érintett családokon?
Érzékenyítés a nyári szünetben játékos eszközökkel
Varga Judit: a járvány idején is folytatódik az állam áldozatsegítő programja
Értelmi fogyatékossággal intézetben élő és hátrányos helyzetű nők első emlőszűrés
Számítógép adomány érkezett a mentőkhöz a COVID elleni küzdelemhez
Kutyát a kórházba!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
17°C





