Iskolások ismerkedtek sérültekkel a fogyatékos emberek világnapján
Áder János: „csak együtt lehetünk győztesek”
Budapest, 2012. december 3. – Hogyan röplabdáznak a mozgássérültek, milyen a „vak bocsa” vagy hogyan érzékeli a külvilágot egy autista? A többi közt ezzel ismerkedhetett meg háromszáz kisiskolás a Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat keretein belül egy újbudai érzékenyítő rendezvényen a Fogyatékos Emberek Világnapján. Magyarországon 600 ezer fogyatékos ember él, integrációjukat már iskolás korban érdemes elkezdeni. Az eseményt Áder János köztársasági elnök nyitotta meg.
Erős hangok, bántó fényhatások, stresszes környezet – így mutatták be az ötödik-hatodik osztályos tanulóknak azt, hogyan érzékeli egy autista ember a külvilágot. Emellett bekötött szemmel egy akadálypályán, ülőröplabda meccsen, jelnyelvi játékok segítségével ismerhették meg a látássérült, mozgássérült, hallássérült és értelmükben akadályozott emberek életét az iskolások. A Fogyatékos Emberek Világnapján tizenegy civil szervezet, valamint a XI. kerületi önkormányzat és iskolák fogtak össze annak érdekében, hogy a kerületi gyerekeknek személyes tapasztalatuk legyen a sérült emberekről, elősegítve elfogadásukat.
„Olyan dolog miatt vagyunk itt, amiben nincs győztes és legyőzött, amiben csak együtt lehetünk győztesek” – fogalmazott Áder János köztársasági elnök azután, hogy Lázár Ervin a hangyáról és a majomról szóló meséjét elevenítette fel a résztvevő általános iskolásoknak. „Nekünk azt kell ma itt megmutatnunk, hogy ki-ki a maga mércéje szerint lehet ügyes, sikeres, eredményes. És gazdagíthatja ügyességével, eredményeivel, sikerével a többieket, a közösséget. Mindenkinek helye és feladata van a világban. Minden élet érték” – tette hozzá az államfő. „Élnek közöttünk olyanok is, akikre a többség csak úgy tud gondolni, mint akiknek valami hiányzik az életükből. Ők azok, akiket fogyatékkal élőnek és hátrányos helyzetűnek szokás nevezni. De aki valaha élt, dolgozott, játszott együtt ilyen gyerekekkel vagy felnőttekkel, az pontosan tudja, hogy ők éppúgy alacsonyabbak és magasabbak, kék és barna szeműek, jól fésültek vagy örökké kócosak. Igaz, valamiben mégiscsak mások: bennük még több a fény. Tőlük lehet csak igazán kitartást, tiszta életörömet, lelkesedést tanulni. Olyan sok van nekik, hogy örökké csak adnak belőle. Nekünk, akik erősnek és egészségesnek gondoljuk magunkat. Köszönet érte” – zárta beszédét Áder János.
A Nem Adom Fel Alapítvány, valamint Újbuda Önkormányzata által közösen szervezett rendezvényen bemutatkozott a Pető Intézet, a Munka-Kör Alapítvány, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, a Bliss Alapítvány, a Szempont Alapítvány, a Montágh Imre Speciális Általános Iskola, a Habilitációs Fejlesztő Központ, a Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft., a Down Alapítvány, a Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány és a Kézenfogva Alapítvány.
„A közös program megálmodásakor különös hangsúlyt helyeztünk arra, hogy fiatalok, iskolások számára tegyük kézzelfoghatóvá azt, hogy a fogyatékos emberek ugyanolyan meghatározó részei a társadalomnak, mint az épek” – magyarázta Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. „Úgy hisszük, hogy az elfogadó és befogadó szemlélet kialakításának érdekében nagyon fontos, hogy személyes találkozásokkal, interaktív foglalkozásokkal segítsük a fogyatékos emberek megismerését. Kerekesszékesként tudom, hogy hányan félnek szóba állni velünk, sérültekkel, mert tartanak attól, hogy megbántanak, nem tudják, hogyan viselkedjenek, vagy hogyan tudnak segíteni nekünk. Ezeket a gátakat és falakat kell lebontanunk az emberekben, ebben segíthet egy ilyen közvélemény-formáló nap. Ezen az eseményen mindenkit elért a másság és a másik megismerésének öröme, s az ezzel járó felszabadultság. Hisszük, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat a résztvevők saját életükben már alkalmazni tudják” – fűzte hozzá a szóvivő.
Az interaktív tréningen újbudai iskolások vehettek részt. A gyerekek mellett a kerület pedagógusai számára is tartottak előadásokat.
„Önkormányzatunk az elmúlt időszakban már számos intézkedést tett az esélyegyenlőségi terület minél mélyebb társadalmi beágyazottságának eléréséért” – ismertette dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere. „Munkáltatói érzékenyítő tréninget tartottunk dolgozóinknak, sőt, az önkormányzat vezetőinek is, és folyamatban van intézményeink akadálymentesítése. Törekszünk arra is, hogy minél több megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztassunk. Éppen ezért öröm számunkra, hogy mi adhatunk helyet az idei Jobb velünk a világ! rendezvény bevételéből is megvalósuló önsegítő közösségi otthonnak, ahogyan öröm az is, hogy helyet találtunk a 11. kerületben arra, az itt élő, tanuló fiatalok már iskolás korukban megismerkedhessenek a sérült emberek mindennapi élethelyzetével. Feladatunknak érezzük, hogy ne csak egyéni, hanem közösségi és önkormányzati szinten is segítsük a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának folyamatát.” – tette hozzá a polgármester.
A kisiskolásokat célzó tréning előtt egy nappal volt a Jobb velünk a világ! jótékonysági koncert, amelyen a látássérült, mozgássérült és értelmükben akadályozott zenészekből álló Nemadomfel Együttes sztárvendégekkel lépett fel a Barba Negra Music Clubban.
A koncertet Sólyom László volt köztársasági elnök, az esemény egyik védnöke nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta: „A koncert örömteli közös élménye ma, 2012 decemberében két dologra világít rá. Egyrészt közösségünkre, egyenlőségünkre, ugyanazon méltóságunkra mindazokkal, akik mellett máskor inkább sietve elmegyünk, mert hajléktalanok és az utcán élnek; mert sérülten, fogyatékuk terhével élnek, s mert az ilyen találkozás az élet olyan problémáira figyelmeztet, amelyet szívesebben elhárítunk magunktól. Másrészt itt olyan emberekkel vagyunk együtt, akik vállalják önmagukat.”
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
21°C
Vélemény, hozzászólás?