Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Shane 54 és Mester Tamás - Altass el
59
hallgató

Jótékonyság a börtönből

- 2011. november 30. 16:21 - 1616 megtekintés

A Végső Vár Alapítvány a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok (hátrányos helyzetű és beteg gyermekek, nagycsaládosok, időskorúak, létminimum alatt élők) támogatása, segítése, életkörülményeik javítása végett jött létre, és 2007. március 1. óta működik közhasznú alapítványként. Az Alapítvány ezt a munkát szponzorációs program keretében, illetve egyéni felajánlások és adományok gyűjtésével végzi, pénzbeli segélyt nem nyújt. Ahhoz azonban, hogy a már eddig is teljesített, és a jövőbeli feladatokat el tudják látni, a szervezetnek természetesen szüksége van pénzbeli támogatásra is. Ezért jelent nagyon sokat a Végső Vár Alapítványnak, hogy a szerb maffia egy Magyarországon bebörtönzött volt tagja, Robert Yugovich felajánlotta most megjelent könyveinek nyereségét az Alapítvány javára.

A Robert Yugovich álnév, méghozzá egy komoly életvédelmi óvintézkedés miatt. A szerző ugyanis éppen többéves börtönbüntetését tölti Magyarországon, mert úgy döntött, kiszáll Európa egyik legjobban működő bűnszervezetéből, a hollandiai székhelyű szerb maffiából. Amúgy vajdasági magyar, aki elitkatonai kiképzést kapott, részt vett a jugoszláv háborúban, majd dezertált. Előbb Szegeden volt kidobó ember, majd lassan, de biztosan a szerb maffia tagja lett, aki néhány év elteltével a hadsereg után ezt a szervezetet is megelégelte, és kilépett. Pechjére, mert a magyar bíróság komoly, kilencéves büntetésre ítélte, annak ellenére, hogy részletes vallomást tett.

Robert Yugovich írói munkássága a börtönben kezdődött és jelenleg már negyedik könyvén dolgozik. Az első könyve, „Az őszinteség jutalma”, amelyben megírja, hogy hogyan lépett ki a maffiából, és hogyan került börtönbe, tavaly jelent meg.

Nemrégen került a könyvesboltokba két újabb regénye, a „Narkománia” és az „Olja”. Mindkét könyv témája napjaink igen komoly problémáit taglalja: a droghelyzetet és a prostitúciót. Az eladott könyvek után befolyó pénz lehetőséget teremt a Végső Vár Alapítványnak arra, hogy még több beteg és hátrányos helyzetű gyermeket támogathasson.

A Narkománia megjelentetésének kivételes aktualitását az adja, hogy az Európai Unió, a vészhelyzetet felismerve, nagyarányú akcióba kezdett a szintetikus tudatmódosító szerek, az úgynevezett designer drogok terjedésének megakadályozására. Ezekből az anyagokból csak tavaly 41 különféle tabletta jelent meg a piacon. Ezek hatása olyan, mint a hagyományos szereké.

Kémiai szerkezetük viszont ismeretlen a hatóságok előtt, így nem szerepelnek a tiltólistákon!

Ezzel a könyvével a „fegyencíró”, aki pár éve még a hollandiai szerb-magyar drogmaffia egyik alvezére volt, alighanem az ifjúság ellen elkövetett bűneiért vezekel oly módon, hogy autentikus leírást ad a könnyű és a nehéz drogok veszélyeiről, valamint a védekezés lehetőségeiről. „Rob” azoknak a szülőknek és serdülőknek írta ezt a roppant gyakorlatias és tárgyilagos útmutatót, akik azt képzelik, hogy éppen ők lesznek majd a kivételek, azaz büntetlenül incselkedhetnek az „ezerfejű hidrával”.

Az Olja Robert Yugovich második tényregénye. Ha az első az európai drogmaffiák életének bemutatásával szenzációt keltett, ugyanez még inkább elmondható mostani true crime könyvéről, mely a nemzetközi leánykereskedelem és szex ipar legféltettebb titkait tárja fel az olvasó számára. Méghozzá a gyanútlan olvasó számára, akit ebben a témában folyamatosan becsap még a tömegmédia is, aki a kiöregedett luxusprostituáltak és lelkiismeretlen pornó gyárosok önfényező hazugságai nyomán ma már hajlamos elhinni, hogy kurvának vagy pornószínésznek lenni ugyanolyan decens életmód, már-már polgári foglalkozás, mint a fogorvosé vagy a bolti eladólányé.

A szerző vérfagyasztó hitelességgel írja le, mi vár valójában azokra a szerencsétlen ember formájú lényekre, akik a maffia kezébe kerülnek és egy bűnszövetkezet tehetetlen rabszolgáiként tengetik életüket, rendszerint a szabadulás legcsekélyebb reménye nélkül. A moldáviából 15 évesen eladott Olja sorsán keresztül mutatja be, hogy a luxus konzumnő, az amszterdami kirakatban magát kellető prostituált és a sarki kurva között semmilyen különbség nincs, mert sorsukat és „beosztásukat” ugyanaz a bűnszövetkezet intézi, mely a drogüzletet, a csempészést, a fegyverkereskedelmet, a hitelkártyalopásokat, a bankrablásokat és a többi illegális tevékenységet felügyeli pontosan úgy, ahogy más multinacionális vállalkozások is tevékenykednek a maguk legális területein.

A Végső Vár Alapítvány idén is eljuttatja az összegyűjtött adományokat a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő családoknak, gyermekeknek.

Decemberre tervezett akciói:
2011.dec. 2. Daruszentmiklóson 25, mélyszegénységben élő család számára élelmiszer-, ruha- és 59 gyermek részére mikuláscsomag osztás;
2011.dec. 3. Tápszentmiklóson 50 rászoruló család számára élelmiszerosztás és 250 gyermek részére mikuláscsomag.
2011. dec. közepén szociális ruhaosztás Köröstarcsán.
2011. dec. Csemő községben 15 mélyszegény család és 10 nyugdíjjas számára élelmiszercsomag osztás.

További részletekért hívható:
Székely Béla elnök, Végső Vár Alapítvány, 06-30-944-6143.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 + = tizrnnégy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 11:30
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
4.2 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 37%
Szél: 4.2 m/s SSW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 5.6
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com