Izrael energiaügyi minisztere nem tudott részt venni a klímacsúcs nyitónapján, mert a konferencia épülete nem akadálymentesített
„Ez egy botrányos dolog, aminek nem kellett volna megtörténnie” – így bírálta a glasgow-i szervezőket Karine Elharrar, Izrael energiaügyi minisztere, amiért teljes egészében ki kellett hagynia a COP26 klímacsúcs nyitónapját. Elharrar ugyanis mozgássérült és az épület, ahol a találkozót tartják nem akadálymentesített.
„Épp az ENSZ az, aki mindenkit felszólít a különböző nemzetközi szerződések betartására. Így az lenne az elfogadható, ha hozzáférhetők lennének a rendezvényeik a mozgássérültek számára is” – idézi szavait a Times of Israel. Nemzetközi szerződésként itt a fogyatékkal élő emberek jogairól szóló egyezményre gondolhatott a politikus az izraeli lap szerint.
Az ügyben megszólalt az energiaügyi miniszter párttársa, Yair Lapid, aki az ország külügyminisztere is. „Lehetetlen a jövőről, a klímáról és fenntarthatóságról gondoskodnunk, ha nem tudunk előbb a fogyatékkal élő emberekről” – mondta.
Neil Wigan, a klímacsúcsot szervező Egyesült Királyság izraeli nagykövete a twitteren kért elnézést a kerekesszékes politikustól.
A konferencia honlapja szerint amúgy a rendezvények akadálymentesített terekben vannak. Egyelőre nem derült ki, mi az oka, hogy Elharrar mégsem tudott részt venni azokon.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C
Vélemény, hozzászólás?