Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Jócselekedetre buzdít az állami gondozott gyerekek kórusa

- 2017. november 10. 19:31 - 2192 megtekintés

Kezdd el tenni a jót! címmel második lemezét jelenteti meg Magyarország egyetlen állami gondozottakból álló énekkara, a Lélekzuhany Gospel Kórus. Vezetőjük és az együttesben éneklő gyerekek célja, hogy üzenetükkel elérjék az emberek szívét, és jócselekedetre buzdítsák őket. Lemezükön és annak bemutatóján kiváló hazai zenészek muzsikálnak.
https://www.googl…FNq9nF3Emg

A Lélekzuhany Gospel Kórust Havasi Tibor, a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium igazgatója hívta életre. A kezdetekben 13 állami gondozott énekelt a csapatban, jelenleg 43 tagból állnak, ebből 8 kísérő felnőtt.

– A művészetekkel, köztük az énekléssel az a célunk, hogy a gyerekeket még 30 percre se hagyjuk magukra. Ha programokat csinálunk nekik, ha megtöltjük az életüket művészettel, akkor nincs esélyük drogozni, bűnözni – vallja Havasi Tibor.

Tavaly jelent meg első lemezük Egyszer találkozunk címmel, idén decemberben pedig már a második albumuk érkezik, melynek címe Kezdd el tenni a jót!

– Ne legyenek kifogások, magyarázatok, mondván nem érek rá igazgatóként én csak egy állami gondozott vagyok. Kezdd el tenni a jót az élet minden területén, ahogy azt Teréz anya vagy Gandhi is tette mondja a kórusvezető. – Hiszek abban, hogy el tudjuk indítani a változást a fejekben és a szívekben a gospel zenével, a gyerekek tolmácsolásában.

A nagylemez dalait olyan kiváló zenészek játszották fel, mint Cséry Zoli (Barabás Lőrinc, Patché), Fehérvári Attila (Special Providence, Black-Out), Delov Jávor (Random Trip, Fábián Juli & Zoohacker) és Füstös Bálint (Margaret Island). A lemez hangmérnöke Bognár Zsolt.

A lemezbemutató december 17-én lesz 17 órai kezdettel Budapesten, az IBS Színpadon. A már említett muzsikusok mellett színpadra lép majd Oláh Gergő és a Nem Adom Fel együttes. A koncert védnöke Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, a Nemzet Művésze és Móczár Gábor, az Európai Kórusszövetség elnöke. A nyilvános szerepléssel itt még nem állna meg a kórus.

– Szervezés alatt állnak további fellépések gyerekotthonokban, országszerte árulta el Havasi Tibor. Ha a gyerekek egymásnak mondják, mi a jó és fontos az életben, az sokkal hatékonyabb, mint ha én vagy más felnőtt tenné ugyanezt.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt - 4 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 13:09
Clear sky
SW
Clear sky
30°C
4.6 m/s
Apparent: 30°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 34%
Szél: 4.6 m/s SW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 6.9
Rövid leírás: 0mm /10% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com