Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Laid black - Sunshine raggae
64
hallgató

Jónak lenni jó! – Mire fordítja az MVGYOSZ a támogatást?

- 2022. december 9. 8:41 - 218 megtekintés

A Jónak lenni jó! kampány kapcsán sok megkeresést kap a szervezet a látássérült személyektől és a médiától egyaránt, hogy mire fogja fordítani a szövetség az adományokat. Íme, néhány olyan cél, amelyeket az MVGYOSZ a közeljövőben szeretne megvalósítani.

Köztudott, hogy az országos szövetség minden évben kap állami támogatást, valamint jogosult az szja 1%-os felajánlások fogadására is, azt viszont már kevesebben tudják, hogy ezeknek a bevételeknek közel a felét az MVGYOSZ a 21 tagegyesületének adja tovább. Így talán érthető, hogy az MVGYOSZ-nek a meglévő szolgáltatások működtetésére, illetve újak beindítására miért kell folyamatosan más forrásokat is keresnie. A Jónak lenni jó! adománygyűjtő program is ezt segíti elő.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a Jónak lenni jó! kampányból befolyt összeget a látássérült emberek önálló életvitelét támogató szolgáltatásainak fenntartására és fejlesztésére fordítja. Ez a kampány üzenete, és az egyes műsorokban az MVGYOSZ részéről nyilatkozó szakemberek is ezt erősítik meg minden alkalommal. Közülük kiemelt a szervezet (tájékoztatójában) néhányat bemutatandó, hogy melyek is ezek pontosan?

A vakvezetőkutya-kiképzés kiemelkedően fontos feladata a szövetségnek. A kutyusok által használt kennelek nagyon rossz állapotban vannak, nagy részük beázás miatt nem is használható. Ahhoz, hogy a kiképzés alatt lévő kutyák számára megfelelő körülményeket biztosíthassanak a csepeli telephelyen, a kennelsort mindenképpen fel kell újítani. Azt pedig talán senkinek sem kell mondani, hogy manapság mennyibe kerül az építőanyag, illetve a szakemberek munkadíja.

A szövetség feltett szándéka a Braille-könyvtár és a látássérült tanulók részére további Braille-kijelzőket beszerezni, mivel a papírra történő nyomtatás az elmúlt időszakban olyannyira megdrágult, hogy az már középtávon is nagyobb költséget jelent, mint a korszerű Braille-kijelzők megvásárlása. Egy kijelző ára közel 1 millió forint. A Braille-könyvtárnak közel 100 olvasója, valamint folyamatosan nyomtatják a látássérült diákok számára a pontírású könyveket. Akár a kampányból befolyt teljes összeget is el lehetne költeni ezekre a kijelzőkre, de természetesen bőven van más olyan terület is, ahol fejlődést szeretnének elérni.

Az érintettek körében igen pozitív visszhangot keltett, amikor hírül adta a szervezet, hogy megkezdték a mindenki által jól ismert és kedvelt cseh fehérbotok akkreditációját. Ez azt jelenti, hogy ha a folyamat végére érnek, akkor ezt a típusú fehérbotot is fel lehet majd receptre íratni. Annak azonban, hogy a cseh fehérbot felkerüljön arra a listára, melynek alapján az orvosok majd fel tudják írni receptre, jelentős díja van. Egy fehérbot akkreditációs díja 700.000 forint. A listára 11-féle fehérbotot kell felvetetni, és arról se feledkezzünk meg, hogy a botok mérete 5 centiméterenként változik.

Ugyancsak rendkívül nagy népszerűségnek örvend a magyarul beszélő, nyomógombos okostelefon, a BlindShell, melynek beszerzése szintén jelentős terhet ró a szövetségre. Jelenleg a készülék tagi ára 75.000 forint, viszont a telefon beszerzési ára ennek a duplája. Az árkülönbözet összegét is más forrásokból kell előteremteni – ennek nagyságrendjét pedig jól jelzi az a tény, hogy évente több mint 300 BlindShellt adnak el.

Legalább ugyanilyen nagy kihívás az MVGYOSZ online szolgáltatásainak folyamatos karbantartása. Ez egyrészt a technikai fejlődés miatt is szükséges, másrészt pedig a szolgáltatásokat igénybe vevők is gyakran javasolnak olyan új funkciókat, melyek fokozzák a felhasználói élményt. Így a Hangoskönyvtár és a Távszem alkalmazásokat rendszeresen frissíteni szükséges. A Hangoskönyvtár alkalmazás fejlesztése már folyamatban van, hamarosan elérhető lesz az új verzió.

Megállapítható, hogy a fenti célok megvalósítása jóval több anyagi ráfordítást igényel, mint amennyit akár egy ilyen nagy kampány során befolyó adományok összegéből fedezni lehet. És akkor még nem is beszéltünk olyan jövőbemutató tervekről és lehetőségekről, amelyeket például a mesterséges intelligencia nyit majd meg a látássérült emberek előtt… A szervezet reményei szerint ez azonban a meglévő és új támogatóknak köszönhetően már egy másik kampány célkitűzése lehet.

(dr. Nagy Sándor – MVGYOSZ. elnök)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 * három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. december 3. vasárnap, Ferenc, Olívia napja van.
Ma van a(z) A fogyatékos emberek nemzetközi napja.
Az év 48. hete és 337. napja.
Holnap Borbála, Barbara napja lesz.

1352. Nagy Lajos király mily hatáskört jelölt ki a főispánnak ? Midőn Ugocsa vármegye főispánját kinevezte így tudatta feladatait a megyével: " Ő titeket jogaitokban és szabadságaitokban fenntartson és oltalmazzon. Királyi parancsainknak a megyében pontos végrehajtását eszközölje. "


1930. Megnyitották a Nemzeti Sportuszodát a budapesti Margitszigeten. Épült Hajós Alfréd, első olimpiai úszóbajnokunk, építészmérnök tervei alapján, nyolc hónap alatt.


József Attila / 1905. ápr. 11. - 1937. dec.3. /

Én költő vagyok ...

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 321

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com