Kerekesszékben él, mégis táncművész lett Tóth Károly

Csecsemőkori betegsége miatt kerekesszékben éli életét a szegedi származású Tóth Károly. Soha nem érezte azonban, hogy ettől kevesebbre lenne hivatott, mint egészséges társai, így amellett, hogy lediplomázott, és a doktori cím megszerzését tervezi, 12 éve táncol. Mostanra színházi előadásban szerepel, és önálló estje van. Táncművész nem csak egészséges ember lehet. Ez az elképzelés motiválta Tóth […]

Csecsemőkori betegsége miatt kerekesszékben éli életét a szegedi származású Tóth Károly. Soha nem érezte azonban, hogy ettől kevesebbre lenne hivatott, mint egészséges társai, így amellett, hogy lediplomázott, és a doktori cím megszerzését tervezi, 12 éve táncol. Mostanra színházi előadásban szerepel, és önálló estje van.

Táncművész nem csak egészséges ember lehet. Ez az elképzelés motiválta Tóth Károlyt, amikor 12 éve úgy döntött, táncolni kezd. A 31 éves fiatalembernek cerebrális parézise, azaz csecsemőkori agyi bénulása volt, így kerekesszékben éli az életét.

Soha nem gondolta azonban, hogy ez bármiben akadályozná, így azonnal igent mondott arra is, amikor egy barátja annak idején elhívta egy integrált tánccsoportba. Aztán pedig – ahogy fogalmazott – rájött, hogy ezzel a művészeti ággal tud az emberekre és a társadalomra a legnagyobb hatással lenni.

– Tudom, hogy a fizikai állapotomhoz képest nem a legideálisabb foglalkozást választottam, hiszen önállóan csak rövid távokat vagyok képes két lábon megtenni, jobb kezem folyamatos görcsben van, és időnként mozgásviharok törnek rám, amikor nem tudom szabályozni a testemet.

De a szívemhez nőtt a tánc, és megtanultam, hogyan tudom ezt így is művelni – mesélte lapunknak Tóth Károly, aki mostanra ezt választotta egyik fő foglalkozásának. A Tánceania Együttessel számos előadást hoztak létre, de az utóbbi években már szólóesteket is ad Másképtánc néven, és szerepet kapott a kaposvári Csiki Gergely Színház Müller táncosai című darabban is.

Károly Szegeden született, és itt végezte el az általános iskolát. Tizenöt évesen azért költözött el a fővárosba, mert itt nem talált olyan középiskolát, amely fel lett volna készülve a fogadására. Igaz, ez Budapesten sem volt egyszerű.

– El kellett fogadtatnom a tanárokkal, hogy nem vagyok értelmi fogyatékos, csak lassabban beszélek az átlagosnál. Gépelni is csak egy ujjal tudok, de tanulni ugyanúgy képes vagyok, mint bárki más. Ez főleg az egyetemen volt nagy kihívás, ahol évente új tanárokat kaptam. Fél évig érzékenyítettem őket, majd nem sokkal később másokkal kezdhettem az egészet elölről – mesélte. Kitartásának köszönhetően azonban diplomát szerzett az ELTE történelem szakán, majd a Károlyi egyetem színháztudományi mesterképzését is elvégezte. Doktorálni is szeretne: a fogyatékos emberek színházi foglalkoztatását és annak pozitív hatásait választotta témának.

– Az a legrosszabb, amikor sajnálatot látok az embereken, hiszen nem érzem úgy, hogy engem bármiért szánni kellene. Ugyanúgy nagykanállal falom az életet, mint bárki más: bulizok, csajozok, ráadásul azzal foglalkozok, amit szeretek. A színpadon pedig bízom benne, hogy estéről estére meg tudom mutatni, hogy lehet valaki fizikálisan, mentálisan vagy szociálisan akadályozott, ezeket le tudja küzdeni, és élhet szabadon ugyanúgy, mint az egészséges emberek.

(megjelent: Délmagyar, 2019. 06. 02.)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .