Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ultravox - Hymn
51
hallgató

Kerekesszékkel a világ körül: a Lena Világa blog szerzőjével beszélgetett Takács Dalma Glamour újságírója

- 2020. november 29. 11:37 - 723 megtekintés

Korábban már olvashattatok a Glamour-ban a Számít a történeted kampányról, aminek hétről-hétre újabb, inspiráló arcait mutat be nektek. Ezúttal Ivanova Daniela, azaz Lena osztotta meg velük sztoriját, aki többek között azt is elmesélte, hogy stoppolt el Olaszországba kerekesszékkel, és milyen tervek szerepelnek még a bakancslistáján.

Fotó: Glamour/ Facebook

Takács Dalma: Először is, kérlek oszd meg velünk a történeted! Hogy éli a mindennapjait egy üvegcsontú ember?

Ivanova Daniela: Ez egy genetikai rendellenesség, születésemkor vették észre. Gyermekkoromban sok csonttörésem volt, így a járás szóba se jöhetett, mert a csontok nem bírták volna el a terhelést. Mire tinédzser lettem ezek enyhültek, így elmondhatom, hogy mára teljesen tünetmentessé váltam: lassan 20 éve nem volt komolyabb törésem vagy műtétem. Persze ez annak is köszönhető, hogy nem terhelem a csontozatom és vigyázok magamra. Kerekesszékkel közlekedem egészen kicsi korom óta, és mivel előtte babakocsiban toltak a szüleim, ezért számomra nagy szabadságot jelentett, amikor végre megkaptam az első kis „hintómat” és önállóan elkezdhettem közlekedni. Míg sokak szemében a kerekesszék egyenlő a korlátozottsággal, nekem a szárnyakat jelentette.

Takács Dalma: Olyannyira, hogy aktívabb és kalandosabb életet élsz, mint sokan kerekesszék nélkül. Újságíróként dolgozol, rengeteget utazol, énekelsz, bulizni jársz. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy belevágsz mindebbe, a hátráltató tényezők ellenére is?

Ivanova Daniela: Nem volt ilyen pont, én ebbe születtem bele, így számomra mindig is ez volt a természetes. Teljesen magától értetődően jöttek az egyes mérföldkövek az életemben. Kívülről nehézségnek tűnhet és valóban tud nehéz lenni, de úgy önmagában az élet az − a maga buktatóival együtt − , nem pedig kifejezetten a kerekesszékes lét. Ezért nem tudok soha arra a kérdésre válaszolni, hogy nehéz-e így élni, mert fogalmam sincs, hogyan lehetne másképp, nincs összehasonlítási alapom. Szeretem ilyenkor az egyik kedvenc példámmal szemléltetni a belső világomat: számomra a járás olyan, mint amilyen sok ember számára lehet a repülés: szívesen kipróbálnám, de nem kelek fel minden reggel sírva, amiért nem vagyok rá képes. Az írás, a zene, az utazás, úgy a fiatalságom megélése, kiélvezése mindig is az életem része volt, és ebben sosem hátráltatott a kerekesszék.

Takács Dalma: Mindig ennyire motivált és bátor voltál, vagy neked is meg kellett küzdened a „démonjaiddal”?

Ivanova Daniela: Szerintem a legtöbben úgy vagyunk ezzel, hogy vannak jobb és kevésbé jó időszakok. Van, amikor sokkal lelkesebbek és motiváltabbak vagyunk, míg máskor kevésbé, van hogy kilépnénk a komfortzónánkból, néha viszont jól esik benne lustálkodni. Nekem is vannak démonjaim: a magánélet, a munka, a szerelem, a sikerek, a kudarcok, azaz az élet útvesztőjében keresem a boldogságom, de folyamatosan dolgozom azon, hogy egyre jobban vegyem az akadályokat és meglássam a mindennapok apró örömeit.

Takács Dalma: Honnan merítesz erőt a nehezebb napokon?

Ivanova Daniela: Régebben a családomra és a barátaimra támaszkodtam ilyen esetekben, mára viszont megtanultam nem csak belőlük, hanem magamból is erőt meríteni. Sokáig nem értettem, hogy miért mondják sokan, hogy önismereti szempontól a 30-as évek a legjobbak, és meg is viselt picit, hogy ilyen fénysebességgel elértem a harmadik X-et, de már értem mire gondolhattak. Sokkal jobban merek a saját kompetenciámra és hitrendszeremre támaszkodni, és képes vagyok magam kihúzni a gödörből. Ehhez persze sok-sok évnyi pofon kellett az élettől és megannyi tapasztalás, tanulás másoktól. Mégis, ami továbbra is az én igazi „érzelmi atomerőművem” az a szeretteim törődése, odaadása. Csodálatos családom, barátaim és kollégáim vannak.

Takács Dalma: Mi volt az eddigi legvadabb élményed, amit majd biztosan elmesélsz az unokáknak?

Ivanova Daniela: Már most bőven lenne mesélnivalóm nekik, szeretnék egyszer könyvet is írni az átélt kalandjaimról. Néhányat említve: tinikorunkban a barátnőmmel az Apám beájulna című film hatására elszöktünk Olaszországba nyaralni: stoppoltunk, a tengerparton kempingeztünk, úgy éltünk mintha nem lenne holnap és sosem tudtuk milyen váratlan fordulatot tartogat számunkra a következő nap. Szintén izgalmas élmény volt, amikor gimnazistaként halasztottam és ösztöndíjjal fél évre kiutaztam Dániába tanulni. Mégis a legőrültebb talán a legújabb „húzásom” volt, amikor kiköltöztem egy számomra teljesen ismeretlen spanyol tengerparti városkába alap nyelvtudással és nulla ismeretségi körrel. Utóbbi kalandom olyannyira jól sikerült, hogy két hét alatt barátokat szereztem, a szállásadóm ma már olyan, mintha a nagynéném lenne. Van egy otthonom Alicantéban, ahová mindig hazavárnak.

Takács Dalma: Mi szerepel még a bakancslistán? Hol látod magad 20 év múlva?

Ivanova Daniela: Még többet szeretnék utazni, írni és zenélni, azaz ugyanazt csinálni, amit eddig, mert ezekben tudok maximálisan kiteljesedni. Az éneklésre szeretnék picit több hangsúlyt fektetni, mert nagy szenvedélyem, de az utóbbi időben kevesebb időt tudtam rászánni. Látom magam 20 év múlva, ahogy a családommal ülünk a tengerparton, és ukulelével a kezemben a saját, spanyol nyelven íródott dalomat énekelem nekik. Az egy álompillanat lenne.

Takács Dalma: Mit tanácsolsz azoknak a sorstársaidnak, akik félnek belevágni egy utazásba?

Ivanova Daniela: Kockázat nélkül nincs nyereség! Sok európai országban az akadálymentesítésnek köszönhetően olyan szabadságot tapasztalhatnak meg kerekesszékesként, ami után inkább az lesz a kérdés bennük, hogy eddig vajon miért nem indultak útnak.

Takács Dalma: Mikor és miért csatlakoztál a Számít a történeted kampányhoz, és mit jelent neked ez a lehetőség?

Ivanova Daniela: Egy volt egyetemista társam, Fenyvesi Zoli is a kampány arca, általa figyeltem fel erre a lehetőségre. Újságíróként és a Lena Világa című blogomon nagyon szeretek emberi történetekről, inspiráló, megható sorsokról írni és rengeteget tanulok ezektől az emberektől. Úgy döntöttem, hogy ezúttal szeretném én megosztani a történetem, hátha ezzel ugyanolyan jó érzéseket ajándékozhatok másoknak, mint amilyeneket én is kapok tőlük nap mint nap. 

(Forrás: Glamour)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 * = húsz(on) egy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 1:00: Katapult DJ - Lipóczi Csaba és Bozóki andor mix-műsora
  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: Club chart - Frenkl András slágerlistája két órán keresztül
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 23:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 20. szombat, Tivadar napja van.
Az év 16. hete és 111. napja.
Holnap Konrád napja lesz.

1848. A Pesten levő összes miniszterek aláírásával megjelent kiáltvány kijelenté, hogy:"Vannak, kik a népgyűlések szabadságával visszaélnek", s a vagyon és rendháborítást a törvény szerint sújtani rendelte.


1904. Megkezdte működését a főváros vízellátását szolgáló káposztásmegyeri vízmű.


Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

"...Ó, áprilisi útszél,
Tréfás, arcomba fútt szél,

Rügyecskék, zöldacél-rugók,
Ó, fuvolás aranyrigók,

Ó, csermelyhangú csízek,
Illatok, édes ízek,

De jó most elfeledni, hogy
az élet rút és vad dolog,..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com