Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Chumbawamba - I got no
62
hallgató

Ketten lefogták, erőszakkal próbáltak megetetni egy kisgyereket az óvó nénik

- 2021. január 28. 19:53 - 769 megtekintés

Az ügyészség eltiltaná a szakmájától azt a két óvónőt és dadát, akik úgy próbáltak „megetetni” egy 3,5 éves óvodás gyereket, hogy hátrafogták a kezét és beletömték az ebédet.

Illusztráció Shutterstock/HAON

Két óvodapedagógus és egy dajka egy Fejér megyei óvodában erőszakkal próbált megetetni egy étkezési zavarral küzdő 3,5 éves gyermeket – írja a Fejér Megyei Főügyészség sajtóközleménye.

A gyermek az asztalnál ült többi társával, amikor az óvónők és a dajka hátrafogták a kezét, és erőszakkal próbálták kanállal a szájába tenni az ételt, mire a gyermek sírni kezdett. A második próbálkozásnál már félrenyelt, csak ekkor fejezték be az erőszakos etetést.

A trauma hatására a kicsi viselkedése megváltozott, problémás lett nála az evés, zárkózottá, szomorúvá vált, sírva ment óvodába, míg végül szülei átíratták egy másik intézménybe.

Mivel az óvodapedagógusok veszélyeztették egy kiskorú testi és érzelmi fejlődését, tudtak az evészavaráról és fulladásveszélynek is kitették, a Székesfehérvári Járásbíróság 120 óra közmunkára ítélte mindhárom vádlottat. Az ügyészség erre végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésért, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabásáért fellebbezett.

(Forrás: Hajdú-Bihar megyei hírportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt + = 14

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. december 3. vasárnap, Ferenc, Olívia napja van.
Ma van a(z) A fogyatékos emberek nemzetközi napja.
Az év 48. hete és 337. napja.
Holnap Borbála, Barbara napja lesz.

1352. Nagy Lajos király mily hatáskört jelölt ki a főispánnak ? Midőn Ugocsa vármegye főispánját kinevezte így tudatta feladatait a megyével: " Ő titeket jogaitokban és szabadságaitokban fenntartson és oltalmazzon. Királyi parancsainknak a megyében pontos végrehajtását eszközölje. "


1930. Megnyitották a Nemzeti Sportuszodát a budapesti Margitszigeten. Épült Hajós Alfréd, első olimpiai úszóbajnokunk, építészmérnök tervei alapján, nyolc hónap alatt.


József Attila / 1905. ápr. 11. - 1937. dec.3. /

Én költő vagyok ...

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szívem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 321

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com