Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kiderült, miért hallanak jobban a vakok

- 2019. május 1. 14:03 - 1734 megtekintés

A Washingtoni Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatásai bizonyították be, amit bizonyos szinten már eddig is tudtunk: a vakok jobban hallanak, mint a látó emberek, és ügyesebben navigálnak a világban csak a hangokra hivatkozva. A tudósok szerették volna megérteni, pontosan hogyan történik mindez, ezért születésüktől fogva vak, vagy nagyon fiatal korukban látásukat vesztett embereket vizsgáltak egészséges kontrollcsoporttal szemben. Mindkét kutatás MRI használatával készült, de a szakértők nemcsak azt vizsgálták, hogy milyen neuronok vesznek részt az érzékelésben, hanem azt is, hogy milyen érzékenyek a hangfrekvencia változására.

Az első kutatás a Journal of Neuroscience tudományos folyóiratban jelent meg, és bebizonyította, hogy a látássérültek agya sokkal érzékenyebb a hanghullámok apró változásaira, mint azoké, akik egészségesek. A hallókéreg ugyanis finomhangol a vakok esetében, azaz jobban meg tudja különböztetni a kis frekvenciaváltozásokat is. „Ez az első kutatás, ami kimutatja, hogy a vakság miatt a hallókéreg képes a plaszticitásra” – írta egy sajtóközleményben Ione Fine, a Washingtoni Egyetem pszichológusa, a tanulmány egyik szerzője. A plaszticitás egyébként az agy anatómiai és funkcionális változásra való képességét jelenti, vagyis azt, hogy bizonyos ingerek és szükségletek hatására képes az idegi kapcsolatokat átrendezni és újrafunkcionálni. „Ez azért fontos, mert a hallókéreg az agy azon szerve, amely a vakoknál és a látóknál is ugyanazt a hallható információt fogadja be. A vakoknál viszont a hangokból több információ kivonására van szükség, ennek hatására ez az agyterület képes eszerint fejlődni.” A kutatók azt is fontosnak tartják, hogy az eredmények bebizonyítják: a babák agya a környezetre válaszul fejlődik. A második kutatás, amely szintén a Journal of Neuroscience folyóiratban jelent meg, arra koncentrált, hogy a születésüktől fogva vakok, vagy azok, akik nagyon korán vesztették el a látásukat, hogyan érzékelik a térben mozgó objektumokat. A résztvevőknek Morze-jelekhez hasonló hangokat kellett figyelniük, miközben a kutatók monitorozták az agyuk idegválaszát. A kódok kisebb és nagyobb frekvenciaeltérésekkel érkeztek, a hallgatás közben pedig fMRI géppel rögzítették a résztvevők agyi aktivitását. Kiderült, hogy a vak alanyoknál a hallókéreg sokkal érzékenyebb volt a frekvenciaváltozásokra, vagyis a kisebb eltéréseket is könnyebben vette észre.  Egy látó embernek nincs szüksége ennyire kifinomult hallásra, hiszen ott van számára a látás, ami kiegészíti az információkat, de a vakoknak erre nincs lehetőségük. Mivel számukra csak a hangi ingerek nyújtanak információkat, a hallókéregnek ehhez kellett alkalmazkodnia. Egy harmadik, a Proceedings of the National Academy tudományos folyóiratban megjelent kutatás azt is vizsgálta, hogy az agy hMT+ jelzéssel ellátott területe képes-e segíteni a vak embereknek a térbeli mozgás érzékelésében. A résztvevőknek ugyanúgy különböző frekvenciájú hangokat kellett meghallgatniuk, de ezek a hangok most úgy voltak megszerkesztve, mintha a kibocsájtói mozogtak volna a térben. A korábbi kutatási eredményeket alátámasztotta, hogy a hMT+ is több információt nyert ki a hangokból a vakoknál, mint a látó embereknél. A kutatás során az is kiderült, hogy a hMT+ ugyanúgy érzékeny volt a hangok frekvenciájára, mint a térbeli mozgásra is. Ez azért fontos, mert a hMT+ egy vizuális kérgi terület, azaz alapvetően a látásban játszik szerepet – a kutatók kimutatták, hogy az ilyen agyi területek is hozzásegítik a vakokat abban, hogy jobban dolgozzák fel a hangi információkat. Az utolsó kutatásban voltak olyan alanyok is, akik születésüktől fogva vakok voltak, de azóta műtét következtében már látnak – az ő agyuk is úgy működött még, mintha vakok volnának, ez igazolta a kutatók számára, hogy a változások már nagyon korai életszakaszban kialakulnak. A kutatások arra is választ adnak, hogy a vakok milyen korai életszakaszban kezdenek el többet felfogni hallás által a világból, mint a látó társaik. Ahogy az egyik ilyen alany kifejtette a kutatóknak: „te a szemeddel látsz, én a fülemmel”. (Forrás: 24.hu/Journal of Neuroscience tudományos folyóirat)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc + 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 24. kedd, Szökőnap napja van.
Az év 09. hete és 55. napja.
Holnap Mátyás napja lesz.

1836. Berzsenyi Dániel magyar tudományos akadémiai rendes tag halála Niklán.


1849. Jellasics kísérlete Cibakháza ellen nem sikerült. A Schwarzenberg magyar zászlóalj saját őrnagyát, gróf Leiningen Károlyt, megszabadította.


Bessenyei György / 1747? - 1811. febr.24. /

"...Minden semmivé lész, látom, e világban
S elmúlok magam is, jól érzem, voltomban.
Csak az isten maga örökös igazság,
Többi mind szenvedés, árnyék, mulandóság."

Időjárás

2026-02-24, 12:07
Partly cloudy
NNW
Partly cloudy
11°C
4.5 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 81%
Szél: 4.5 m/s NNW
Széllökések: 16.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /55% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com