Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
71
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kis lépések, nagy hatás: cél a közösségi befogadás

- 2019. október 31. 21:22 - 1405 megtekintés

A Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonában zajló kiváltás, azaz a támogatott lakhatásba (TL) költözés legnagyobb kihívása a nagyintézményben dolgozó szakemberek és az ellátottak számára annak megvalósítása, hogy a fogyatékos emberek valódi közösségi befogadás által, az adott település teljes jogú lakosaként élhessék mindennapjaikat.

Ezt a célt szem előtt tartva 2019-ben számtalan rendezvényen vettek részt a kiköltözés előtt álló lakók.

Elengedhetetlen – még egy olyan a fogyatékkal élőkre nyitott község esetén is, mint Kéthely -, hogy a jövőben, az ottani TL-ekben élők jelen legyenek a település mindennapjaiban. Fontos, hogy a befogadó közösség lakói és leendő szomszédaik megismerhessék őket, amire a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonában rendkívül nagy figyelmet fordítottak az idei évben. Elmondható, hogy nem volt olyan települési rendezvény, amelyen a lakók ne vettek volna részt, akár fellépőként, akár vendégként. Ilyen esemény volt többek között a szüreti felvonulás, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület új autójának átadása, a falunap, a Hősök napja, a Trianon alkalmából tartott megemlékezés. Kisebb intenzitással, de ugyanezt tették Somogyvár és Öreglak – a másik két kiváltási helyszín – vonatkozásában is, hiszen az intézményben élők mindkét településen felléptek, ismerkedtek leendő lakhelyükkel és az ott élő emberekkel.

Ahogy arról beszámoltunk, ez év májusában a település művelődési házában „Közelebb az otthonhoz” címmel kiállítást is szerveztek, immár nem az intézményben, hanem a településen élők számára. A lakók és a felkészítő szakemberek saját, a támogatott lakhatásra való felkészülés során szerzett, kiváltással kapcsolatos élményeiket, érzéseiket osztották meg az érdeklődőkkel. Erre az alkalomra születtek versek, készültek rajzok, festmények, fotómontázsok, kollázsok, kerámiaalkotások, makettek, emlékkönyvek és hímzések is. Munkáik bemutatásával nagy sikert arattak a befogadó lakosság körében, akik elismeréssel szóltak a kiköltözés előtt álló lakók kreativitásáról, ügyességéről.

Forrás: Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona

A korábban kialakított együttműködések továbbépítését, erősítését – a települések civil szervezeteivel (Nyitott klub, Szülői munkaközösség, Cigány Kisebbségi Önkormányzat) települési önkormányzatokkal, alapszolgáltatásokkal – támogatta a Torkos napi főzőverseny, amely az intézmény kertjében került megrendezésre, ahol a bográcsokban készülő jóféle fogások babgulyás, székelykáposzta, paprikás krumpli elkészítése közben alkalom adódott a kötetlen beszélgetésekre, ismerkedésre is.

Forrás: Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona

A Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona lakói idén másodszor kapcsolódtak be aktívan az immár 26. alkalommal megrendezett Kéthelyi Szüreti Felvonulásba. A kiváltásban érintett lakók egy része felkészítőikkel együtt, népviseletbe öltözve 2 szépen feldíszített pótkocsis traktoron és 2 fogaton vehetett részt az ünnepi felvonuláson, a tavalyinál lényegesen nagyobb számban. A többi lakó az intézmény udvarán, a lakóotthonoknál, illetve a megállóhelyeken várta a huszárok, a bíró és a bíróné, valamint a kisbíró által felvezetett, harmincnál is több járműből álló sokadalmat. A település apraja-nagyja, néptáncosok, asszonykórus, óvónők, baráti társaságok, egész családok nagyszülőtől unokáig, és természetesen a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonában lakók közül mindenki EGYÜTT vette ki a részét a remek hangulatból. Este pedig 10 ellátottjuk először kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a hajnalig tartó Szüreti Bálon.

Mindezek a programok kis lépésekkel ugyan, de egyértelműen afelé mutatnak, hogy Kéthelyen, Somogyváron és Öreglakon a közösségi befogadás egyre erősödik, ezzel lehetőséget biztosítva a majdan támogatott lakhatásban élő fogyatékos emberek aktív társadalmi életének kialakítására. (fszk.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 7. szombat, Tódor, Rómeó napja van.
Az év 06. hete és 38. napja.
Holnap Aranka napja lesz.

1643. I. Rákóczi György azt írta Esterházy Miklósnak: "Hazánkat és nemzetünket bizony szeretjük. Ha szabadságunkért fáradnunk kelletik, mi azt kívánjuk, hogy annak minden statusok egyaránt érezhessék hasznát."


1850. Lenkey János honvédtábornok halála Aradon. Síremlékén, mely szürke márványból való obeliszk, ily felirat: "Lenkey N. János honvéd-tábornok, szül. 1807. szept. 7-én Egerben. Meghalt az aradi vár börtönében 1850. február 7-én. Béke hamvaira."


Héra Zoltán: Ó-kalendárium költőknek

"... A Vízöntő havában minden a képzelet,
a végletes és végtelen: a lenni képes képtelen.
Hárfás Dávid és papírtrombitás Harlekin,
dionüzoszi öröm és prométheuszi kin
ilyenkor egyformán megkeresnek.
Fogadd pompával őket.

Időjárás

2026-02-07, 15:59
Overcast
WNW
Előjelzés
8°C
1.8 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1001 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 1.8 m/s WNW
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /25% / Rain
Napfelkelte: 07:01
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com