Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Anita - Ébredj Napsugár
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Könnyebb iskolakezdés: tanszercsomagokkal segítik a rászorulókat Debrecenben

- 2022. augusztus 24. 20:28 -

Három és félmillió forint értékű tanszeradományt oszt szét a napokban a Debreceni Karitatív Testület. Az 570 csomagot rászoruló családok kapják meg. Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta, hogy a szervezet és a város folyamatosan segíti a családokat, hiszen sokan egy váratlan tragédia miatt kerülnek nehéz helyzetbe.

Nagy Laci örült az új ceruzáinak, füzeteinek: a családnak nagy segítség a tanszercsomag, mert az édesanya nem tud munkát vállalni a kisfiú betegsége miatt.

– 9 éves, harmadik osztályos lett most, és most derült ki igazából, hogy autista. Én eddig is otthon voltam vele, magántanuló, mert egyszerűen az iskolákba nem tudták befogadni – mondta Dombi Éva.

A Debreceni Karitatív Testület 570 tanszercsomagot oszt szét rászorulóknak.

– Ebben az évben, a karácsonyi gyűjtésünkhöz hasonlóan megkerestük a cégeket, hogy csatlakozzanak a tanszergyűjtési akcióhoz. Tíz olyan debreceni cég van, amelyik csatlakozott ehhez a gyűjtéshez – mutatott rá Rózsahegyiné Juhász Éva, a testület elnöke.

Így, összesen három és félmillió forint értékű tanszeradomány jut el a rászorulókhoz.

Széles Diána hangsúlyozta, hogy sok családnak azért van szüksége segítségre, mert váratlan tragédia történt az életükben. A karitatív testület és az önkormányzat egész évben segíti a rászorulókat.

– Nagyon fontos azt látni, hogy most még jobban kell figyelnünk az elkövetkező időszakban, hiszen a háborús, szankciós politika miatt gyakorlatilag olyan válságidőszakba jövünk, amikor a rezsiárak meg fogják dobni a családok költségvetését. Mi szeretnénk előre gondolkodni, és igenis mentőövet dobni azoknak a családoknak, akiknek szüksége van rá – hangsúlyozta az alpolgármester.

Délután – Komolay Szabolcs önkormányzati képsivelő közreműködésével – Debrecen-Pac városrészben osztottak csomagokat.

(Forrás:Dehir)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ öt = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 12:52
Mainly clear
NE
Mainly clear
11°C
0.9 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.9 m/s NE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com