Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Media1 - Szalay Dániel műsora
71
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Lakatos Tibor: világszerte 218 magyar állampolgár van karanténban

- 2020. március 23. 16:11 -

Lakatos Tibor ezredes elmondta, hogy az Európában lévők közül 187-et Ausztriában, egy embert pedig Németországban különítettek el.

Az ezredes kérdésre válaszolva kiemelte: folyamatosan érkeznek a védekezéshez szükséges szállítmányok, alapanyagok az országba. Jelenleg biztosított az utánpótlás az alapanyagokból, védőeszközökből – szögezte le.     A kijárási tilalommal kapcsolatos kérdésre elmondta: folyamatosan értékelik a helyzetet, és azt, hogy az egész ország nem 14 nap alatt esik majd át a fertőzöttségen, hanem ez elhúzódik. Mint mondta, alaposan mérlegelni kell, mikor vezetnek be korlátozó intézkedéseket, és ezek az intézkedések mikor válnak kikényszeríthetetlenné, betarthatatlanná, az állampolgárok életét súlyosan befolyásolóvá, amely már nincs arányban a vírus terjedésével.

Lakatos Tibor kérdésre elmondta azt is, ha gócpontok alakulnak ki, akkor korlátozni kell majd az emberek mozgását, olyan eszközökkel, amelyek arányban állnak a fertőzés elleni küzdelemmel és a lakosság ellátását nem veszélyeztetik.

A boltokkal kapcsolatos korlátozásokról szólva azt mondta, a jelenlegi korlátozás elegendőnek tűnik, de ha komolyabb intézkedéseket kell bevezetni, akkor ezekhez fogják igazítani a boltok nyitva tartását. Bármilyen rendkívüli helyzet következik be, a lakosság ellátást biztosítani kell, és ezt biztosítani fogjuk – szögezte le.

Azzal kapcsolatban, hogy Polgár polgármestere részleges kijárási tilalmat rendelt el, az ezredes elmondta: a polgármestereknek minden ilyen intézkedés előtt szakemberek véleményét kellene kikérni, hogy a korlátozás valóban az elérni kívánt célt szolgálja-e.

Beszámolt arról is, hogy a rendőrség csalás miatt 11, rémhírterjesztés miatt 14, közveszéllyel fenyegetés miatt pedig 12 emberrel szemben indított eljárást a koronavírus-járvánnyal összefüggő ügyekben. Kiemelte: az Országgyűlés előtt van a törvényjavaslat, amely szigorítaná a rémhírterjesztés büntetését.

Folytatják az üzletek nyitvatartásával kapcsolatos ellenőrzéseket is, eddig 24 személlyel szemben szabálysértési eljárást indítottak, 14 esetben helyszíni bírságot szabtak ki.

A rendőrök a határokon több mint négyezer emberrel szemben rendelték el a hatósági házi karantént, ezeket 22,5 ezerszer ellenőrizték, és száz emberrel szemben a hatósági házi karantén szabályainak megsértése miatt kellett szabálysértési feljelentést tenniük.     Elmondta azt is, a délelőtti adatok alapján különösebb fennakadás nincs a határátkelőkön. Személyforgalomban Parassapusztánál, Sopronnál és Csanádpalotánál kell kisebb fennakadásra számítani, teherforgalomban pedig Rajkánál, Ártándnál és Csengersimánál a belépő, Sopronnál és Nagylaknál a kilépő forgalomban van egyórás várakozás.

 

MTI 2020. március 23.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 09:28
Clear sky
N
Clear sky
6°C
1.7 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.7 m/s N
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com