Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szemfüles - a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének m*sora
67
hallgató

Letartóztatták a kerekesszékes férfi kirablóját

- 2020. március 17. 15:13 - 1057 megtekintés

Az elkövető a postán látta, hogy a sértett pénzt vett föl. Utána ment és elvette tőle. A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája március 15-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint március 12-én, Mezőzomboron kirabolt egy kerekesszékes férfit.

Az otthonában fogták el A bíróság szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított reggeli a postán figyelt föl a sértettre, aki nagyobb összegű készpénzt vett föl, majd távozott a postáról. A gyanúsított a mozgássérült férfit követte, majd megpróbálta kitépni a kezében lévő szatyrot, amibe a pénztárcáját tette. Ez sikerült is neki, a pénztárcában található több, mint százezer forint készpénzt menekülés közben magához vette, míg többi tartalmát eldobta. A gyanúsítottat a rendőrök az otthonában fogták el. A férfival szemben rablás elkövetése miatt indult eljárás, mely cselekmény 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel a bíróság álláspontja szerint a gyanúsított vonatkozásában fokozottan fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A férfi személyi körülményeire tekintettel az sem zárható ki, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Mindezeket figyelembe véve a járásbíróság április 15-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság végzését a gyanúsított tudomásul vette, védője azonban nem volt jelen a bíróság ülésén. Köszönet a rendőröknek „Reggel elindultam a postára, és levettem a pénzt. Jöttem haza, s amikor befordultam a mellékútra, gyanút fogtam, picit hátranéztem, de nem láttam az elkövetőt. Utána láttam, hogy valaki jön utánam, aki elém ugrott. Szorítottam a szatyrot, a pénztárcát. Dulakodtunk, kiráncigált a kocsiból, lehúzott a földre, majd ott húzott, míg el nem vette a szatyrot. Aztán ő elszaladt, én meg torkom szakadtából segítségért kiabáltam” – idézte föl a történteket Frankó János. Szerencséjére a kiáltozást az egyik ott lakó meghallotta, majd mivel az elkövető elszaladt, hívta a rendőröket. Érkezett utána a többi szomszéd is, a rendőrök pedig öt perc múlva a helyszínen voltak.„Leadtam a személyleírást és hazaküldtek. Ők lementek a postára, ahol kiderült, hogy az elkövető a hátam mögött volt és látta, hogy pénzt veszek föl. Kiderült, hogy egy 21 éves helyi fiatalemberről van szó, aki részeg volt, mikor ezt csinálta. Nagyon megijedtem, amikor megtámadott, halálfélelmem volt, azt hittem, hogy agyonüt. Mióta kerekesszékem van, nem bántott senki a faluban, nem tudom, mi vette rá őt, hogy ezt tegye velem. Hallottam már rablásról a faluban, de, hogy velem történt meg ez, mindenkit megdöbbentett” – fejtette ki a születése óta mozgássérült férfi. Köszönetet mondott a rendőröknek, hogy mindene meglett és a lakóknak is, hogy a segítségére siettek. (Forrás: Borsod-Abaúj-Szolnok megyei hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 + = tíz

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 23. péntek, Dezső napja van.
Az év 21. hete és 143. napja.
Holnap Eszter, Eliza napja lesz.

1854. Császári nyílt parancs Magyarországra is kiterjeszti az osztrák bányászati törvény hatályát. Szénkutatási jogot biztosítanak a tulajdonos beleegyezése nélkül is bárkinek, aki hatósági engedéllyel rendelkezik.


1880. Gróf Széchenyi István szobrának leleplezése a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt.


Rippl-Rónay József
/1861. máj. 23. - 1927. nov.23. /

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónay

"Ülj csak le!", mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. "Ülj
csak le!" mondta megint "most sikerül
félóra alatt, vagy soha sehogy!"
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert /ahogy
engemet ők /: tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
"Jól ment?", dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: Rippl-Rónay.

Időjárás

2025-05-23, 12:17
Overcast
N
Előjelzés
12°C
5.4 m/s
Apparent: 9°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 81%
Szél: 5.4 m/s N
Széllökések: 10.9 m/s
UV-Index: 0.7
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com