Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nekem 90 - Zenék a 90-es évekből
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Lezárult a QALL projekt

- 2014. június 15. 8:08 -

2014. április 1-én került megrendezésre a QALL – Végzettséget mindenkinek! projekt zárókonferenciája a Tempus Közalapítvány Lónyai utcai székházában.

Egy több mint egy éves, 2013. március – 2014. május közötti időszakban megvalósult projekt zárult ezzel, mely a Tempus Közalapítvány, az FSZK Közhasznú Nonprofit Kft. és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közreműködésével valósult meg. A projekt célja az volt, hogy hazai és nemzetközi kutatási tevékenységgel, széleskörű társadalmi konzultációval – megyei koordinátor hálózat létrehozásával, képzéssel összekötött műhelymunkákkal és regionális konferenciák szervezésével – valamint szakpolitikai ajánlásokkal segítse a korai iskolaelhagyás elleni nemzeti stratégia megalkotását. Egész Európában egyre nagyobb hangsúllyal szerepel az oktatáspolitikában a korai iskolaelhagyás megelőzése. Magyarországon, az európai trendektől eltérően, sajnos 2010 óta romló statisztikai mutatókkal kell szembesülnünk e téren. A konferenciasorozat sok hasznos, követendő megoldást javasolt a probléma kezelésére. A 7 regionális konferencián bemutatott prezentációk, helyi kezdeményezések, jó gyakorlatok gyűjteményes formában megtalálhatók a projekt honlapján (www.qall.tka.hu), így az az érdeklődők számára bármikor elérhető forrássá válik. A rendezvénysorozat másik, nagyon hasznos együttműködési formájának a műhelymunka bizonyult, itt a gyakorlatban is bemutatásra kerültek a kipróbált módszerek. A témához kapcsolódó sok hasznos, gondolatébresztő írással, tanulmánnyal, elemzéssel jelent meg a „Végzettséget mindenkinek!” kiadvány a Tempus Közalapítvány gondozásában, amely az alábbi honlapon érhető el: (A kiadvány az alábbi linken érhető el: http://issuu.com/tka_konyvtar/docs/vegzettseget_mindenkinek_qall_issu ) A projekt jelentős eredménye annak a gondolatnak a megerősítése, hogy a korai iskolaelhagyás ellen hatékonyan kizárólag széleskörű szektorközi (oktatás-képzés, foglalkoztatás, egészségügy, bűnügy, szociálpolitika) együttműködésre alapozott stratégiával vehetjük fel a küzdelmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ kilenc = 15

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 17:29
Clear sky
NNW
Clear sky
9°C
1.5 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s NNW
Széllökések: 4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com