Máj Kriszta képviseli Magyarországot a nemzetközi dalversenyen – már zajlanak az előkészületek
Magyarországot a 2025-ös International Low-Vision Song Contest (ILSC) versenyen Máj Kriszta énekesnő, dalszerző,
színész és gyógypedagógus, a Vakrepülés Színtársulat vezetője képviseli az MVGYOSZ ajánlására.
Az ILSC egy nemzetközi dalverseny látássérült előadók számára, ahol 25 ország művészei mérik össze tehetségüket. A döntőt május 16-án, 19:00-tól élőben
közvetítik Angol nyelven a YouTube-on.
A műsor magyar nyelven pedig már 18:00-tól hallgatható lesz a Hobby Rádióban. A hazai műsorban hazai szervezetek, Krisztát segítő pályatársak, szakemberek szólalnak meg.
A rádióműsor alatt a stúdiónak helyet adó Kultúrtanya Közösségi tér eredményváró bulival várja az érdeklődőket személyesen: 1134. Budapest, Csángó utca 9. (kék színű ajtó)
A dalok elhangzását követően az online szavazás kb. 22:20 körül kezdődik.
Figyelem! Szavazni két dalra kell, melyre negyed óra áll a dalverseny végén a közönség rendelkezésére!
Szavazni az alábbi hivatkozáson lehet:
www.strawpoll.com/ilsc
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A fehér bot napján nyílik meg a Lélek-látók kiállítás Kecskeméten
Fogyatékosság-barát munkahelyként nyílik újra a Vörösmarty mozi
Tájékoztató kiadvány szociális ellátásokról és a speciális jogokról
BKK egyeztetésen vett részt a VGYKE
A Net-média Alapítvány új tevékenységeiről szól a pénteki Gépház
Szépül és épül az MVGYOSZ székháza - június 11-én ismét rádióműsor az előző havi eredményekről
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C







Vélemény, hozzászólás?