Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bryan Adams - Cuts like a knife
52
hallgató

Megélhetési gondokkal küzdenek a paralimpikonok

- 2015. március 9. 6:26 - 2092 megtekintés

A Magyar Olimpiai Bizottság a napokban újra tárgyalja a sportolók, edzők felkészülését támogató Gerevich-ösztöndíj keretösszegének felosztását. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) évek óta igyekszik elérni, hogy a sportolók megfelelő körülmények között készülhessenek a szakemberek pedig munkájuk elismeréseként méltó ösztönző rendszerben részesülhessenek. A magyar kormány korábban soha nem látott összeget biztosít a magyar sport számára, az ösztöndíj kérdése azonban a parasportban évek óta nem megoldott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kiemelt támogatásának köszönhetően tavaly 103 nemzetközi versenyen vehettek részt parasportolóink és a felkészülési körülmények is érezhetően javultak a korábbi évekhez képest. Ebben az évben a Minisztérium közbenjárásával a speciális világjátékok részvételi költségeihez külön támogatást biztosítottak. A parasportra fordítható Gerevich-ösztöndíj keretösszege azonban 2004. óta alig változik. Ebben az évben a MOB csak a paralimpikonoknak szánt keret emelését tervezte 14%-kal annak ellenére, hogy a sportágak és sportolok száma emelkedik. Világklasszis paralimpikonoknak vannak napi megélhetési gondjaik a méltatlanul alacsony havi támogatás következtében. A londoni paralimpián érmet nyert sportolók készültek úgy a játékokra, hogy napi szinten nélkülöztek, jelentős lemondással tudták vállalni a napi felkészülést, az azzal járó költségeket. A helyzet azóta sem javult. Vannak sportolóink, akik csak az edzőtáborban jutnak megfelelő táplálékhoz, mert a havi méltatlanul alacsony támogatásból legfeljebb naponta egyszer tudnak megenni egy párizsis zsömlét vagy egy pár virslit. Elvétve akad olyan paraversenyző, aki nem kényszerül arra, hogy a napi edzések mellett nyolc-tíz órát dolgozzon, és nem a megélhetésért, hanem a túlélésért . A MOB az égető gondok megismerése után az MPB nyílt elnökségi ülésén, a sportolók és edzőik előtt tavaly ígéretet tett arra, hogy megnyugtató módon rendezi a fogyatékos sportolók és velük foglalkozó szakemberek esetében is a Gerevich-ösztöndíj kérdését, a keretösszeg felosztását megelőző egyeztetésekbe is bevonja a fogyatékos sport képviselőit. Megígérte, hogy érzékeli a helyzet nehézségét, komolyan foglalkozik a megoldási lehetőségekkel, és nem engedi, hogy tovább fennálljon ez a tarthatatlan állapot. Az előkészítő egyeztetések során elfogadásra került a két lépcsőben történő felzárkóztatási program. Ennek lényege, hogy a jelenlegi összeg háromszorosára lenne szükség, aminek fedezetét biztosítja a Kiemelt Edzői Program által tehermentesített 1 milliárd forintnyi keret, melyből 7,5% illetné meg a fogyatékkal élők sportját. Az MPB bízik benne, hogy az ígéretek valóra válnak, és a felkészülési körülmények javulása után a parasportolók és a velük foglalkozó szakemberek havi támogatásának kérdése is megnyugtatóan rendeződik, és a jövőben nemcsak a paralimpikonok, hanem a többi fogyatékossági terület legjobb sportolói és szakemberei is megfelelő körülmények között tudnak dolgozni.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 4 = három

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 21. hétfő, Orsolya napja van.
Ma van a(z) Földünkért világnap.
Az év 43. hete és 295. napja.
Holnap Előd napja lesz.

1776. Mária Terézia Fiumét Magyarországhoz visszakapcsolja.


1966. Amerikai vezető üzletemberek és gyárosok látogatása és tárgyalásai Budapesten.


Pintér Lajos: Rajz egy őszi tűzfalon

"...Hol a pipacs már? hol van a tünde,
a röpke?
Anyja, a koranyár fölvette,
fényben megfürdette!
Hol a pipacs már, hol van a tünde,
a röpke?

Rozsdált levél a gyalogúton:
nyárfalevél, akáclevél.
Fölveszek, kezemmel fényesítek
egy didergő vadgesztenyét..."

Időjárás

2024-10-22, 00:54
Clear sky
NW
Clear sky
9°C
1.5 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 1.5 m/s NW
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:13
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com