Meghaladta a kétszázezret a fertőzöttek száma a világon
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerdán hangsúlyozta: a COVID-19 járvány megfékezése izolálással, teszteléssel és minden gyanús eset nyomonkövetésével lehetséges.
A szakértőkön kívül kezdetben mindenki alábecsülte az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) veszélyességét, most viszont már tudják a döntéshozók, hogy Európára helyeződött át a világjárvány súlypontja – mondta az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy igen fontos az Európai Unió egészére vonatkozó 30 napos beutazási tilalom, mert meg kell előzni, hogy a közösségen kívülről érkező emberek esetleges megbetegedései tovább nehezítsék az eleve erősen leterhelt egészségügyi rendszer helyzetét.
Olaszországban továbbra is riasztóan nő a halálozások és fertőzések üteme. Egy nap alatt 475 embert halt meg, ami 24 óra alatt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű növekedésnek számít. Így az összes haláleset száma 2978, a fertőzötteké pedig 35,713-ra nőtt az előző napi 31 506-ról. Minden rendelkezésre álló orvos, ápoló és egészségügyben dolgozó személy szolgálatba állását szorgalmazta Attilio Fontana, az északnyugat-olaszországi Lombardia elnöke szerdán, miután a tartományban a járvány diagnosztizált betegeinek száma megközelítette a határértéket, amelyet a helyi egészségügyi rendszer el tud bírni.
Spanyolországban több mint 2500 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki egy nap alatt. Ezzel 13 719 az eddig regisztrált fertőzések száma, amelyből mintegy 1100 esetet gyógyultnak nyilvánítottak. Több mint 5700 embert kezelnek kórházban, 774-et intenzív osztályon. A betegségbe 558-an haltak bele.
Száz fölé emelkedett szerdára az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az Egyesült Királyság egészében így eddig összesen 104 halottja van a járványnak, közülük 99-en Angliában haltak bele a betegségbe. Az országban szerdáig 56 221 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 2626 pozitív leletet azonosítottak
Globális műveletet indított a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány miatt külföldön rekedt német állampolgárok hazaszállítására, a 30 bérelt utasszállító gépből álló flotta szerdára virradóra indult el az első útra. Kedden a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést adott ki a világ valamennyi országára.
Több tízezer ukránt is hazaszállítottak az elmúlt két napban külföldről az ukrán hatóságok. A hazatérőknek a rendelkezések szerint kétheti házi karanténba kell vonulniuk akkor is, ha nem mutatják a koronavírusos megbetegedés tüneteit.
Lengyelország további közúti határátkelőket kell megnyisson, mert a határzár múlt hétvégi elrendelése óta létesített átkelőknél hosszú órákig vesztegelnek a feltorlódott kamionok, valamint a hazatérő lengyelek, illetve a Nyugat-Európából haza igyekvő észtek, lettek és litvánok gépjárművei. Szerda reggelig Lengyelországban 246 személynél mutatták ki a Covid-19 fertőzést, öt idős ember halt bele a betegségbe.
Szerbiában, ahol szerda reggelig 83 fertőzöttet regisztráltak, szerdától éjszakai kijárási tilalmat vezettek be, és elhalasztották az áprilisi választásokat is. Európában utolsóként Montenegróban is megjelent a koronavírus, az első két esetet kedden regisztrálták. Észak-Macedóniában eddig 31, Bosznia-Hercegovinában 34, Koszovóban 19 fertőzést regisztráltak.
Csehországban csütörtöktől mindenki számára kötelező lesz orrának és szájának eltakarása a köztereken – döntött szerdán a cseh kormány. Védőmaszkból általános hiány van az egész országban. Andrej Babis miniszterelnök szerint a probléma hamarosan megoldódik, mert Kína mellett Prágának Vietnamban is sikerült vennie tízmillió maszkot. A kormány ugyanakkor úgy döntött, hogy délelőtt 10 és 12 óra között az élelmiszerboltokban csak a 65 évnél idősebb emberek vásárolhatnak. Csehországban szerda délelőtt 464 fertőzöttet tartottak nyilván, hárman súlyos állapotban vannak, hárman pedig már meggyógyultak.
Románia szerdától betiltott minden beltéri – kulturális, tudományos, vallási, sport és szórakoztató – rendezvényt az új típusú koronavírus-járvány miatt, a kültérieket pedig legfeljebb száz ember részvételével engedélyezik. Romániában szerdáig 246 embernél mutatták ki a koronavírust, 3441-en vannak intézményesített, 23 679-en pedig otthoni karanténban. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, 19 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.
Előre gyártott elemekből álló, több mint 500 férőhelyes járványügyi központ építése kezdődött meg szerdán Új-Moszkvában, az orosz fővároshoz 2012-ben csatolt délkeleti területen. Dél-Korea fővárosi régiójában tovább nőtt a fertőzöttek száma szerdára virradóra, Indonéziában hatóságilag szabályozzák az alapvető élelmiszerek árát, a Fülöp-szigeteki egészségügyi hatóságok otthonmaradásra szólították fel a lakosságot, Malajziában pedig részleges karantént vezettek be.
Szaúd-Arábia a G20 országcsoport „rendkívüli virtuális csúcstalálkozóját” tervezi jövő hétre, hogy megvitathassák az új típusú koronavírus-járvány elleni intézkedések összehangolását. Szaúd-Arábiából eddig 171 fertőzöttet jelentettek.
A kubai kormány megerősítette az első halálesetet: egy 61 éves olasz turista halálát okozta a vírus.
Az új koronavírus-járvány szétzilálhatja Fekete-Afrika egyébként is túlterhelt közegészségügyi szolgálatait – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A térség legtöbb országában az utóbbi napokban jelent meg a Covid-19 fertőzés.
MTI 2020. március 18.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
32 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt
3221 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 160 beteg
Magyarországon elsőként kapott okosimplantátumot egy hallássérült kisfiú Szegeden
Koronavírus gyanújával vittek kórházba egy gyömrői nőt
Itt juthat gyógyszerhez az ünnepek alatt
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


20°C