Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nagy generáció - legnagyobbak a 70-80-as évekb*l
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Meglepő dolgot tett egy iskola, hogy diákjai elfogadják egymást

- 2018. december 23. 1:29 - 1557 megtekintés

Pont akkor látogatott el a Holly az elf Ann Redmore osztályába, amikor a kislány éppen nem volt iskolában, mert dolga akadt a cochleáris implantátumával. Pedig Holly is épp olyan rózsaszín implantátumot viselt, mint Ann.

Ann Redmore hallássérült kislány, aki úgynevezett cochleáris implantátumot visel. Pont emiatt a szerkezet miatt kellett kihagynia egy napot a New York-i Johnson Cityben lévő St. James Schoolban. Pedig aznap varázslatos dolog történt: meglátogatta az osztályát a Mikulás egyik segítője, Holly az elf, aki Annhez hasonlóan rózsaszín cochleáris implantátumot viselt. A tanárok a hallássérült elffel azt szerették volna elérni, hogy megmutassák a diákoknak, hogy nem egyformák, viszont mindenki egyenlő. Amikor Ann először meglátta az elfet, roppant büszke volt. „Megérintette az implantátumot, és csak ámult, hogy ő és Holly ugyanúgy néznek ki, később pedig büszkén mesélte ezt mindenkinek, mint ahogy a beszélgetések középpontja is Holly volt. Amióta találkoztak, azóta mindenki szeretné újra látni” – mondta a Good Morning Americának Olivia Dennison, Ann egyik tanára. Ez a meglepetés Hollyval, az elffel büszkeséggel töltötte el Annt. Nagyon szeretjük a St. James iskolát és az egész csapatot – mondta Ann édesanyja meghatódottan. Forrás:Nlcafé

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 * öt =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó napja van.
Ma van a(z) Minőségellenőrzési világnap.
Az év 46. hete és 316. napja.
Holnap Szilvia napja lesz.

1847. A nagy horderejű országgyűlés megnyitása. - István főherceg királyi helytartónak nádorrá választása.


1919. Hopp Ferenc végrendeletileg a magyar államra hagyta kelet ázsiai gyűjteményét és budapesti villáját külön múzeum létesítésére. Ebből jött létre a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum.


Bisztray Ádám: November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső..."

Időjárás

2025-11-12, 17:56
Clear sky
ESE
Clear sky
7°C
1.9 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 1.9 m/s ESE
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:44
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com