Megszünteti a kormány a fogyatékkal élők és a nyugdíjasok szociális üdültetését
Kimaradnak a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők 2020-tól az Erzsébet-programból, írja a Napi.hu a költségvetés alapján.
A kormány 2012-ben indította el a szociális üdültetést, hogy jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége. A most benyújtott salátatörvény azonban kiveszi a szövegből a szociálisan rászoruló kifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkezése marad benne. Ez a szigorítás nagyon sok embert érinthet: tavaly ugyanis 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő tudott szociálisan üdülni. Az üdültetést eddig az Erzsébet-utalványokból befolyó összegből finanszírozták, ezt viszont a kormány megszüntette. A forgalmazó állami cég, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 2017-ben 1,7 milliárd nyereséget ért el, egy évvel később viszont már 5 milliárdos veszteséget. (Forrás: Index.hu/Napi.hu)
Ezeket is olvassa el:
Rászoruló diákok tanulását szeretné megkönnyíteni a debreceni alapítvány
Rokkantsági, rehabilitációs ellátottak: ismét módosul a törvény
Sérült gyerekekért zenél Karácsony János, Gyémánt Bálint és Kékkői Zalán
A közösségi befogadás erősítése Szombathelyen
Szemüvegvásárlási támogatás rászoruló gyerekeknek
A Schaeffler-FAG dolgozói is gyűjtöttek adományokat a rászoruló debrecenieknek
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C






Vélemény, hozzászólás?