Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Ámokfutók - A Hold dala
43
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet avattak Marcaltőn

- 2009. március 17. 9:26 -

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet adtak át kedden a Veszprém megyei Marcaltőn; a faipari üzemben gyermekjátékokat, illetve bútorokat gyártanak hazai és külföldi megrendelésre. Az új üzemet, ahol jelenleg 40-45 főt foglalkoztatnak, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter avatta fel.

A MOVE Alfa Rehabilitációs Ipari és Szolgáltató Zrt. 18 millió forintot nyert az összességében 22,5 millió forint értékű beruházás megvalósítására a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ pályázatán. Az új üzemet, ahol jelenleg 40-45 főt foglalkoztatnak, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter avatta fel, majd Pápán, a MOVE Alfa Zrt. központi telepén megbeszélést folytatott a cég vezetőivel. Glück Ferenc, a társaság elnöke valamint Simon Jánosné vezérigazgató többek között arról tájékoztatta a minisztert, hogy a MOVE Alfa Zrt-t 1991-ben hozta létre a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesülete. Fő feladatuk a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása úgy, hogy a létrehozott termékek piacképesek és teljes értékűek legyenek. A társaság fő profiljai közé tartozik a szövés, a varrás illetve a faipari munkák, bérmunkák. A cég hét telephelyén (Pápán, Marcaltőn, Igalon, Balatonfűzfőn, Veszprémben, Karcagon, Budapesten) összesen 298 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak, az üzemekben dolgozók 60 százaléka súlyos testi fogyatékos, hallás-, illetve látássérült, vagy mozgásszervi fogyatékos. A tervek szerint, a most átadott faüzemben a dolgozói létszámot 100 fölé szeretnék emelni a jövőben. A miniszteri látogatás alkalmából Pápa főterén tartott sajtótájékoztatón Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program „Települési (al)központok kialakítása és értékmegőrző rehabilitációja” pályázat keretében Pápa városa 1,354 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a helyi városközpont értékmegőrző rehabilitációjára. A projekt keretében nemcsak Pápa barokk főtere újul meg, hanem az önkormányzat B épülete valamint az okmányiroda is. Az 1,8 milliárd összköltségvetésű beruházás keretében ügyfélszolgálati iroda kialakítását, járdafelújítást, akadálymentesítést, szökőkút elhelyezését valamint térvilágítás fejlesztését is tervezik a belvárosban. Veszprém megyei látogatásának utolsó állomásaként Szűcs Erika szociális miniszter egy akadálymentesítési beruházást adott át a külsővati Idősek Otthona és Módszertani Intézményben. Az otthon komplex akadálymentesítésére a Közép-dunántúli Operatív Program pályázatán nyert el 20 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást a fenntartó Veszprém Megyei Önkormányzat. A beruházás összköltsége meghaladja a 25 millió forintot. A projekt keretében többek között rámpák, a főbejárati előcsarnokból induló lift került beépítésre, valamint akadálymentesítették az épület helyiségeit, udvarát, kápolnáját is. (Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három * 3 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 22. kedd, Móricz napja van.
Az év 39. hete és 265. napja.
Holnap Tekla napja lesz.

1278. III. Miklós a rend helyreállítása végett Fülöp fermói püspököt küldötte Magyarországra, hol a gyilkolások és rablások nagy terjedelmet vettek.


1566. Győrt tűzvész pusztítja el. (A város katonai mérnökök tervei alapján - ma is meglévő alaprajz szerint - épül újjá.)


Faludy György /1910. szept.22. - /

A magyar szabadságról

"...Itt több tehetség sarjad holdanként, mint akárhol.
Talán sikerül egyszer. De ezt én be nem várom:
szemet húnyok, mosolygok és jutalmamat kérem
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301 - es parcella közelében."

Időjárás

2026-09-22, 08:53
Mainly clear
NNW
Mainly clear
13°C
4.5 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 4.5 m/s NNW
Széllökések: 13.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /68% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com