Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Mozgássérült gyerekére várt, rabosítás lett a vége

- 2017. november 10. 19:29 - 2052 megtekintés

Mit gondol a kedves olvasó arról az esetről, amelyben egy apát börtönbe zárnak, rabosítanak, majd priusszal engednek ki, csak azért, mert mozgássérült igazolvánnyal, mozgássérült parkolóhelyen várt hároméves, tartósan fogyatékos, látássérült gyerekére? Mindez ráadásul nem egy brazil favellában, hanem Budán, a második kerület egy bevásárlóközpontjánál történt.

Hiába gyanakodnánk rendőri túlkapásra, a jog alapján úgy tűnik, hogy mindez teljesen szabályosan is történhetett. Mielőtt elmagyaráznánk, miért kerülhet börtönbe egy legális mozgássérült kártya birtokosa, röviden ismertetjük az esetet.

https://kep.cdn.i…677_wm.jpg

Mozgássérült gyerekére várt, közben beugrott a boltba

Zoltán hétfő délután hatkor parkolt le a hűvösvölgyi bevásárlóközpont parkolójában, egy mozgássérült parkolóhelyen. Ide beszélték meg a találkozót feleségével, aki hároméves, tartósan fogyatékos gyermeküket hozta a városból. Mivel volt még negyed órája gyermeke érkezéséig, bement a boltba vásárolni. Tíz perccel később megérkezve már három fiatal, melegítős férfi várta, akik rendőr igazolványt villantva érdeklődtek, hogy milyen jogosultsággal parkolt a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyre.

Zoltán elmondta, hogy a kártya jogosultját, hároméves gyerekét és feleségét várja, amely azonban nem hatotta meg a rendőröket. A huszonéves civilmelegítős rendőrök állították, hogy a férfi el akart hajtani, nem vár senkit, és a kártya használatával közokirat-hamisítást követett el.

A férfit legnagyobb meglepetésére ezek után nem megbüntették, nem az adatait írták fel, hanem előállították. Utasították, hogy zárja be az autóját, mivel azonnali hatállyal beviszik a második kerület kapitányságra.

Zoltánnak még azt sem hagyták, hogy felhívja a közeledő feleségét, elvették a mobilját, és autóba ültették. A helyzet annyira kétségbeejtő volt, hogy az apa a rendőrségre menet kérlelni kezdte fogva tartóit, hogy legalább egyet telefonálhasson. Ebbe végül belementek, és értesíthette feleségét a helyzetéről.

Az apukát a rendőrkapitányságon megmotozták, felvették az adatait, majd három órára egy cellába zárták. Ügyvédet hiába kért, csak annyit közöltek vele, hogy hivatalosan akár 10 órát is fogva tarthatják ügyvéd értesítése nélkül, és ezt indokolt esetben 4 órával meg is hosszabbíthatják.
A férfi szerint a cellában egyébként az ötvenes éveket idéző körülmények közt várta, míg kihallgatásra viszik. A nyomozó megjelenése volt az egyetlen pozitív visszajelzés az ügyben: itt kezdte érezni, hogy nem ő vesztette el a realitásérzékét.
A nyomozó közölte, hogy szerinte sem normális a helyzet, hogy ilyen ügyért zárkában végezze az ember.

Mivel azonban már behozták, nincs más lehetősége, mint végig vinni az ügyet. Kihallgatta, majd mintha nem parkolásról, hanem bankrablásról lenne szó, ujjlenyomatot vett tőle és lefotózta.
Végül Zoltánnak választania kellett: elismeri-e bűnösségét és hamarosan kiszabadul. Vagy kitart amellett, hogy jogszerűen várta gyerekét a mozgássérült parkolóhelyen, amivel viszont hosszú, és fájdalmas procedúra vár rá. Azzal fenyegették, hogy bíróság elé citálják, visszahallgatják a telefonjait, nyomoznak utána.

Mivel ekkor már jó pár órája raboskodott, a férfi természetesen elismerte, hogy bűnös, így éjfél után szabad lábra került. Zoltán egyébként bankban dolgozik, és eddig még sosem volt összetűzése a törvénnyel.

A kártya azért van, hogy A-ból B-be szállítsák a mozgássérültet

A fentiek alapján minden jóérzésű ember túlkapásra gyanakodna. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) jogásza ugyanakkor úgy írta le a helyzetet, hogy abból az Index azt a következtetést vonta le: a fentiek nem hogy jogosak voltak, de ráadásul a mozgássérültek érdekében történtek.

A mozgássérült parkolási kártyát a jogosult, vagy az általa megbízott személy használhatja, annak érdekében, hogy a mozgássérült A-ból B-be jusson el. A parkolás ennek az útnak a része
– ismertette a kártyahasználat lényegét az Indexnek Dr. Pátkai András Gyula.
A jogász hangsúlyozta, hogy a konkrét ügyet nem ismeri, így arról nem mondana véleményt, hanem általános megközelítést vázolna fel.

„A jogszabály azt mondja, hogy a kártyát a jogosult szállítása érdekében lehet használni. Ebben az esetben egy másik gépjármű nem állhat be a mozgássérült parkolóhelyre azon az alapon, hogy hozzá majd átszáll a kártya tulajdonosa, mert egy parkolási kártyát egy időben csak egy gépjárműben lehet jogosan felhasználni. Ha viszont valaki más szállítja a mozgássérültet, akkor ő jogosult arra, hogy a kártyát használja” – írta le az alapesetet Dr. Pátkai.

A mozgássérültre várakozó személy nem állhat be a mozgássérült parkolóhelyre, azon az alapon, hogy hozzá majd beszáll a kártya tulajdonosa.

A szigorú rendőrségi fellépés alapja pedig az, hogy a mozgássérült parkolókártya közokiratnak minősül. „Mivel a mozgássérült kártya közokirat, annak jogosulatlan használata közokirat hamisítás, ami büntetőjogi kategória” – magyarázta Dr. Pátkai, hogy miért lehet jogszerű az illetéktelen kártyahasználó eljárás alá vonása.

Dr. Pátkai a konkrét ügyről nem akart véleményt mondani, de azt megjegyezte: ő maga még nem találkozott ilyen kemény rendőri fellépéssel hasonló esetben. Az ügy mindenesetre fonák, mivel ha a férfit nem a rendőrök, hanem közterületfelügyelők kapják el, pénzbírsággal megúszta volna.

Forrás:index.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt + 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 10. csütörtök, Amália napja van.
Az év 28. hete és 191. napja.
Holnap Nóra, Lili napja lesz.

1290. IV. László halála. A király a körösszegi vár mellett, sátrában Árbócz, kit a kúnok községe megbízott, meggyilkoltatott, és a csanádi székesegyházban eltemettetett.


1946. A budapesti Győrffy István Kollégium évzáró ünnepélyén a köztársasági elnök és a kormány több tagjának jelenlétében a Kollégium vezetősége bejelenti a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom elindítását.


Rónay György: Nyári zenekar

"Eredben ellankad a vér, a nap
sziszegve csap le rád.
Ó, zengő sugarak! a sejtjeidben
meglapul a világ,
csattan a víz és sárgán bugyborognak
a nyári trombiták..."

Időjárás

2025-07-10, 07:16
Overcast
NW
Előjelzés
16°C
6 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 80%
Szél: 6 m/s NW
Széllökések: 13.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com