Mozgássérült ismerősének segített bevásárolni Dani: amit ezután tett, azért előzetesben van
A 29 éves férfi tettére nehéz szavakat találni.
Jótett helyébe
Ez a történet sokáig olyan, amilyennek az egész világnak lennie kellene. De a végén azt érzi az emberek többsége, hogy ez sajnos épp így olyan, mint amilyen a világ. A TWN.hu információi szerint egy februári délutánon egy tatárszentgyörgyi, mozgáskorlátozott férfi vásárolni indult. Különös nap volt ez, hiszen akadt egy ismerőse, aki a segítségére sietett. Miután mindent megvettek Dabason, amire a férfinak szüksége volt, vissza is kísérte a mozgássérült férfi házához. B. Dániel pedig azt is felajánlotta, hogy beviszi az élelmiszereket, és a táskáját a házba
Ami ezután kiderült, az alapjaiban változtatta meg ennek a „tündérmesének” a kerekét!
A férfi táskájában ott volt a bankkártyája is. Dániel – miután azt is bevitte – elköszönt és távozott.
SMS
Néhány órával később a sértett észrevette, hogy a táska eltűnt, pár percre rá pedig SMS-ben értesítést kapott arról, hogy valaki 100 ezer forintot vett fel a számlájáról egy helyi ATM-nél – írja közleményében a rendőrség. A férfi azonnal értesítette a bankot, ahol letiltották a kártyát. Aznap este azonban újabb üzenet érkezett arról, hogy ismét megpróbáltak pénzt felvenni vele.
„A károsult még aznap feljelentést tett. A dabasi egyenruhások azonnal információt gyűjtöttek és adatot elemeztek, de nem találták az elkövetőt, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene” foglmaz a police.hu.
Egy héttel később a zsaruk aztán egy közúti ellenőrzés során ismerték fel B. Dánielt, majd előállították a városi kapitányságra. A nyomozók kifosztás és csalás miatt indítottak eljárást ellene. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt – zárul a mai tanmese.
Forrás: Twn.hu
Ezeket is olvassa el:
Jelentősen drágulhat a parkolás Pesten
Kerekesszék 100 forintért a Petz-kórházban Győrben: a próbaüzem még tart
Hangos jelzőlámpák Arad központjában
A MEOSZ elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az ápolási díj ügyében
Felkészítő tanfolyam a nyelvlökéses nyelés logopédiai terápia végzésére
Játszva elfogadni a másságot – kerekesszékes, színes bőrű Barbie babát dobtak piacra
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C






Vélemény, hozzászólás?