Nagyot alkotott a lesajnált vak kisfiú

A francia császár 1808-ban szinte egész Európa ura volt, ám nem üldögélt babérjain, hanem a további hódításokat tervezgette, és szokás szerint azon is törte a fejét, mivel tudna előnyt szerezni a csatatéren. Felmerült benne, hogy micsoda meglepetéseket tudna okozni az ellenségnek, ha lenne valamilyen módja arra, hogy teljes sötétben és csöndben közölhesse a parancsait katonáival. Közzé tett tehát egy felhívást, amelyben erre alkalmas kommunikációs forma kidolgozását kérte. Éjszakai írás Charles Barbier de la Serre kapitányként szolgált a francia seregben, és ki is dolgozott egy „éjszakai írás” névre keresztelt rendszert. Ez tulajdonképpen egy 6×6-os táblázatra épült, a 36 hely mindegyike pedig a francia nyelv egy-egy hangjának felelt meg – tehát az egyszerű a vagy m mellett helyet kaptak benne olyasmik is, mint az on vagy az ieu. Ezeket 2×6 lehetséges domborítás kódolta, azaz mondjuk az első oszlopban 3, a másodikban 2 pont azt jelentette, hogy az eredeti táblázat 3. sorának 2. oszlopában lévő hangot, tehát a d-t jelölik a pontok. Barbier ötletét azonban túl bonyolultnak és nehezen megtanulhatónak ítélte meg a hadsereg vezetése, így bevezetésével nem is próbálkoztak meg. Egy taknyos kölyök A francia akadémián valaki néhány évvel később felfigyelt Barbier próbálkozására, és azt tanácsolta neki, hogy mutassa be a rendszerét vakoknak, hátha az ő szükségleteiknek megfelelne az „éjszakai írás”. A gyengén vagy egyáltalán nem látóknak ekkoriban az olvasásra az egyetlen lehetőségük a domborított betűkkel nyomott könyvek voltak, ám az ábécé ujjal kitapogatáshoz bonyolult formái igencsak megnehezítették a dolgukat. Barbier 1821-ben előadást tartott a párizsi fiatal vakok intézetében, ahol nagy tetszés fogadta ötletét. A feltaláló ekkor már egy írásra alkalmas eszközt is kifejlesztett rendszeréhez. Az intézet egyik 12 éves diákja, a látását hároméves korában, balesetben elvesztő Louis Braille is belelkesedett, de némi kritikát is megfogalmazott: a 12 pont szerinte túl sok volt ahhoz, hogy egy ujjbeggyel kényelmesen ki lehessen tapintani, ez pedig megnehezíti és lelassítja a dolgot. „Barbier nem fogadta túl jól, hogy egy taknyos kölyök merészeli pocskondiázni az ő találmányát, így nem foglalkozott érdemben tovább az egésszel.” Nem hagyta magát Braille-t viszont nem hagyta nyugodni az ötlet, ezért a következő években továbbgondolta Barbier rendszerét, és 1824-re megalkotta saját írásának első verzióját. Fő újításai azok voltak, hogy a 12 pont helyett csak 6-ot (3 sor és 2 oszlop) használt, jelei pedig nem hangokat, hanem betűket, sőt írásjeleket és egyéb speciális karaktereket kódoltak. „1829-ben állt a nyilvánosság elé rendszerével, 1837-ben pedig már egy második, tovább egyszerűsített és finomhangolt változattal is előállt.” A Braille-írás az első binárisan kódolt írásrendszer, mára az egész világon használják a helyi nyelvekre igazított változatait. Használata vak és gyengén látó emberek tízmillióinak adta meg az olvasás és az írás képességét – talán közülük is kevesen tudják, hogy ha Barbier egy kicsit kevésbé büszke, talán nem Braille-, hanem Barbier-írásként terjedt volna el a rendszer. (Forrás:24.hu/BBC HISTORY)