Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


hallgató

Nincs fertőzött gondozott a hajdúszoboszlói idősek otthonában

- 2020. május 1. 8:55 - 687 megtekintés

Hajdúszoboszló – Nincs és nem is volt fertőzött gondozott és dolgozó a Hajdúszoboszlói Református ANNA Idősek Otthonában – közölte az intézmény vezetője az MTI-vel, miután csütörtökön a helyszínen ellenőrzést tartott a járási hivatal népegészségügyi osztálya.

Czető Norbert református lelkipásztor hozzátette: az otthonban negyvenkét idős emberről gondoskodnak, huszonketten egyágyas, húszan kétágyas szobákban vannak elhelyezve. Az intézményben minden javasolt óvintézkedést bevezettek, rendelkeznek elegendő védőmaszkkal, más védőfelszerelésekkel, fertőtlenítő és takarítószerekkel. A saját tartalékaik mellé „szeretettel fogadták a kormány adományait” – mondta.

Czető Norbert elmondta: jelenleg látogatási tilalom van érvényben az otthonban, a lakók ellátásáról huszonkét dolgozójuk gondoskodik, további tizenhat dolgozó pedig a házi segítségnyújtás keretében hatvan embert lát el, a nappali klubjuknak pedig tíz ellátottja van. Utóbbiakkal jelenleg telefonon, email-ben, illetve levelezéssel tartják a kapcsolatot. A bentlakásos otthon lakónak naponta kétszer mérik a testhőmérsékletét, de a dolgozókat is hőmérőzik munkába állás előtt – jelezte a lelkipásztor hozzátéve, hogy a Magyar Honvédség egy nappal korábban, szerdán végezte el az ANNA otthon fertőtlenítését. Az egészségügyi ellenőrzés mindent rendben talált a hajdúszoboszlói református idősotthonban – fűzte hozz Czető Norbert lelkipásztor.

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 - = egy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 9. péntek, Félix napja van.
Az év 23. hete és 160. napja.
Holnap Margit, Gréta napja lesz.

1436. Zsigmond király pénzzavarai haláláig tartottak. Ez évben 4 községet zálogosított el, majd Sopront adóztatta meg, s e napon Késmárktól vett kölcsön.


1763. A selmecbányai bányászati akadémián felállították az ásványtani és vegytani tanszéket.


Pinczési Judit: Nyári dal

Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.

"Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."

Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com