Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bon Bon - Szabad A Gazdag
102
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Október közepén a MEOSZ részletes előterjesztést küldött az Embe

- 2016. január 6. 15:49 - 2167 megtekintés

Október közepén a MEOSZ részletes előterjesztést küldött az Emberi Erőforrások Minisztériumának, melyben javasolták a közlekedőképesség-minősítés felülvizsgálatát, kétféle parkolási igazolvány bevezetését és a gépjárműszerzési rendszer korrekcióját annak érdekében, hogy a súlyosan mozgássérült személyek közlekedési kedvezményei valóban a súlyosan mozgássérült emberek javát szolgálják. A tárca elutasította a javaslataikat, mert szerinte azok diszkriminálnák a többi fogyatékossággal élő embert. Kovács Ágnes a meosz.hu-nak úgy reagált: ezt a választ nem tudjuk elfogadni, és tovább fogunk harcolni a hátrányos megkülönböztetés ellen.

Az elnök októberi levelében úgy fogalmazott: a közlekedési kedvezmények eredeti célja a mozgáskorlátozottságból eredő közlekedési hátrányok csökkentése volt, de mára a legsúlyosabb hátrányokkal küzdő mozgássérült emberek szempontjai háttérbe szorultak.

Parkolási igazolvány sokáig csak a mozgássérült embereknek járt, hisz ők azok, akik a közlekedésükben leginkább akadályozottak. Ma már más fogyatékossággal élők is használhatják, amit a MEOSZ támogat. Sokszor előfordul azonban, hogy sorstársainknak már nem jut hely a mozgássérültek számára kijelölt parkolóhelyeken. Mi csupán azt kérjük, hogy a mozgássérült parkolóhelyeket hagyják meg a súlyosan mozgássérült, kerekesszéket használó embereknek, mert ők csak ezeken a tágasabb helyeken tudnak ki- és beszállni biztonságosan, és nem tudnak hosszan gyalogolni a bejáratig. A többi fogyatékossággal élő embernek nincs ilyen problémája, ők a normál parkolóhelyeken is boldogulnak. Megoldásként azt javasoltuk, hogy legyen kétféle parkolási igazolvány: egy a mostani jogosultságokkal a mozgássérült emberek számára, egy másik pedig a többi fogyatékossággal élő számára, amely az összes kedvezményre jogosítana, de a speciális parkolóhelyekre nem lehetne vele beállni.

Az állam több évtizede támogatja a mozgássérült emberek közlekedését azzal, hogy támogatást nyújt új és használt autó vásárlásához. Teszi ezt többek közt azért is, mert a közösségi közlekedés a mai napig nem akadálymentes, így pl. egy kerekesszékes embernek nem nagyon van más választása, mint autóval közlekedni. Ez a támogatás néhány éve minden fogyatékos embernek jár. Sajnos a rendszert a kormány úgy alakította át, hogy pont a súlyosan mozgássérültek, a kerekesszékesek nem tudnak élni vele. Új autó esetén csak három típusú Suzuki gépkocsi közül lehet választani (Swift, S Cross, Vitara), de a kerekesszéket használók többségének ezek szűkek, a nagyobb méretű, elektromos kerekesszékek pedig nem férnek el egyikben sem. Kovács Ágnes októberi levelében azt kérte: több márkából, tágasabb gépjárművek közül választhassanak az érintettek, hogy mindenki találhasson magának megfelelőt. A súlyosan mozgássérült embereknek pedig egy összeget kért elkülöníteni a gépjárműszerzésre szánt állami kereten belül, amelyből finanszírozni lehetne az egyéni igényeiknek megfelelő, nagyobb méretű gépjárművek megvásárlását, nagyobb támogatással és magasabb összegű átalakítási támogatással, hogy az emelőket és a szükséges átalakításokat fedezni lehessen.

Az előterjesztésben azt is kértük, hogy változtassanak a közlekedőképesség minősítésén, mert a jelenlegi százalékolási rendszer a munkaképesség-változás megállapítására készült, a közlekedőképesség akadályozottságának felmérésére nem alkalmas. A parkolási igazolványhoz vagy a gépjárműszerzéshez 40% egészségkárosodás megállapítása szükséges, ezt azonban kevesen érik el. Erre példákat is hoztunk. A mostani minősítési rendszerben az, akinek a járástávolsága csökkent, lépcsőn járni nem képes csak 11-20%-ot, aki állásában is bizonytalan és járáskor segítséget igényel még mindig csak legfeljebb 30%-ot kaphat. Annak is kevés az esélye a parkolási kártyára, aki derék- és csípőtáji betegségben szenved, vagy akinek a végtagja közepesen bénult. Ha valakinek combközéptől amputálták a lábát, szintén nem jogosult közlekedési kedvezményekre vagy lakás-akadálymentesítési támogatásra, de a csípő, a térd és a boka ízületeinek merevsége sem jogosít fel arra senkit, hogy kedvezményesen parkoljon, vagy kevesebb súlyadót fizessen. Ezek a betegségek mind nem jogosítanak a közlekedési kedvezményekre, ami az eredményeken is meglátszik: a korábbi jogosultak 60%-a nem megy át a vizsgálatokon. Ugyanakkor a fogyatékossági támogatásban részesülő autista, látás- és hallássérült, értelmi fogyatékos emberek automatikusan, alanyi jogon megkapják a kedvezményeket, anélkül, hogy vizsgálnák a gyaloglási, lépcsőn járási, teherhordási képességüket.

Sajnos a javaslatainkat nem támogatja a szaktárca, pedig többször hangsúlyoztuk: költségvetési kiadást nem igényelnek, csupán jogszabály-módosítást. Nyitrai Imre helyettes államtitkár december közepén érkezett válaszlevelében kifejti: a közlekedőképesség vizsgálatok korszerű minősítési rendszeren alapulnak, komplex megközelítést követnek, beavatkozást nem lát indokoltnak. A parkolási kedvezmények célja írja az általános hátránykompenzáció, amely a jogosultság alapját képező fogyatékos állapotok összehasonlíthatatlanságára tekintettel különbségtételt nem enged meg. A kétféle parkolási igazolvány bevezetése szerinte szakmailag nem indokolható, és indokolatlan különbségtétel veszélyét veti fel. A gépjárműszerzési támogatások átalakítására tett javaslatunkat szintén elutasítja, mert szerinte az is felveti az azonos szabályozási koncepción belüli indokolatlan különbségtétel veszélyét az egyéb fogyatékossággal élő emberek hátrányára. A helyettes államtitkár úgy véli: az utóbbi időszakban jelentősen bővült a támogatással megvásárolható gépjárművek köre, így az érintettek számára az állapotuknak megfelelő személygépkocsi kiválasztása is egyszerűsödött.

Megdöbbentő, hogy a minisztérium szerint a többi fogyatékossággal élő emberrel szembeni diszkriminációnak minősülne, ha olyan intézkedéseket hoznának, amelyeknek köszönhetően a súlyosan mozgássérült személyek közlekedési kedvezményei valóban segítenék a súlyosan mozgáskorlátozott emberek közlekedését. Az illetékesek szerint – akik elvben a mi ügyünket is képviselik a kormányban ; nem indokolt egy olyan minősítési rendszer kialakítása, ahol a járni önállóan nem tudó, vagy az amputált lábú mozgássérült ember parkolókártyát kap. Diszkriminatív lenne szerintük, ha a kerekesszéket használó mozgássérülteknek tartanánk fent a mozgássérült parkolóhelyeket, ahol biztonságosan ki- és be tudnak szállni. Hátrányos megkülönböztetésnek látják, ha az állam által támogatott új gépjárművek között olyan is lenne, amelyben elférnek például az elektromos kerekesszéket használók, vagy azok a családok, ahol ketten is kerekesszékben ülnek.

Kovács Ágnes elnök minderre úgy reagált: a választ nem tudjuk elfogadni. Nem hagyjuk annyiban, tovább fogunk harcolni a mozgássérült emberek közlekedési kedvezményeiért!

Az előterjesztés és a helyettes államtitkár levele mellékelten olvasható.

1, http://www.meosz.hu/doc/MEOSZ%20eloterjesztes_kozlekedesi%20kedvezmenyek.doc

2, http://www.meosz.hu/doc/emmi_valasz_szerzesi_parkolasi_tam_ugyben_20151214.pdf
Forrás: meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy - = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 15. szombat, Albert, Lipót napja van.
Az év 46. hete és 319. napja.
Holnap Ödön napja lesz.

1689. Magyarországnak oktrojált közigazgatási terve. Eszterházy Péter nádor maga készített javaslatot, de a német miniszterek mellőzték, és Kolonics Leopold a következő egyéneket bízta meg: gróf Buccellini Juliust, gróf Thurn Miksát, báró Dorsh Fridriket, Hoffmann Györgyöt és Krapf Józsefet.


1888. A Magyar Testgyakorlók Köre ( MTK. ) alakuló közgyűlését tartotta Budapesten.


Wass Albert: A bújdosó imája

"...Uram , ki fönn az égben,
lakozol fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében:

jó tettek nyugalmát,
derűt és békességet,
mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget!"

Időjárás

2025-11-15, 09:59
Overcast
NNE
Előjelzés
9°C
1.2 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 1.2 m/s NNE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /25% / Rain
Napfelkelte: 06:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com