Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Happy Gang - Boomshaka
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Összefoglaló az ápoló, gondozó képzésekről

- 2019. december 2. 8:50 -

A TÁRS projekt, mint a kiváltási folyamat módszertani támogatója, kiemelten fontosnak tartja az ápoló, gondozó munkatársak felkészítését, hiszen ők az egész folyamat alakulásának egyik legfőbb szereplői, alappillérei.

Annak érdekében, hogy készen álljanak a támogatott lakhatás kihívásaira, – a korábban lebonyolított, 771 főt érintő alapozó képzést követően – háromszintű képzéscsomag állt rendelkezésükre a 2019-es évben. A képzések gyakorlati hasznossága – a visszajelzések szerint – mind oktatói, mind résztvevői szinten pozitív értékelést kapott, melynek eredményeképpen a TÁRS projekt 2020-ban is folytatja ezt a típusú felkészítést.

2019-ben a TÁRS Projekt képzési palettája három, ápoló, gondozó munkatársaknak szóló képzéssel is bővült:

  • Szolgáltatói kompetenciák fejlesztése a támogatott lakhatást segítő ápolók, gondozók számára – Szakmai ismeretek és dolgozói kompetenciák megalapozása;
  • A komplex gondozás folyamata és gyakorlata a támogatott lakhatásban – Már meglévő szakmai tudásra épülő TL ismeretek átadása;
  • Támogatott lakhatás – fókuszban a szolgáltatást igénybe vevő – A háttértámogatást segítő gondozói ismeretek bővítése.

A képzések közül a nagyintézményben dolgozó ápoló, gondozó munkatársak a támogatott lakhatással, az intézményi férőhelykiváltás folyamatával és a közösségi befogadással kapcsolatos – már meglévő – tudásukhoz és eddigi tapasztalataikhoz mérten kiválaszthatták a számukra legmegfelelőbbet. Ennek eredményeképpen könnyebben és hatékonyabban juthattak hozzá a számukra fontos és hasznos információkhoz, megoldó kulcsokhoz.

A képzéseken mindezidáig összesen 125 fő vett részt. A legnagyobb érdeklődés a képzéscsomag alapozó szintje iránt volt, de a másik két szinten is szép számban vettek részt a kiváltásban résztvevő intézmények munkatársai.

Az ápoló, gondozó munkatársak szakmai tapasztalatainak megosztása, érdeklődő, elfogadó hozzáállása hozzájárult ahhoz, hogy a képzési csoportok dinamikusan haladhassanak a részükre kidolgozott tananyag feldolgozásában, valamint hogy hasznos, a mindennapi munka során alkalmazható tudás birtokában térjenek haza a képzés végeztével. A trénerek szakmai hitelessége, tapasztalata, rugalmassága pedig segítségére volt a résztvevőknek félelmeik, bizonytalanságaik eloszlatásában.

A képzések a személyközpontú megközelítés fontosságát hangsúlyozták. A jelenleg zajló paradigmaváltáshoz ugyanis elengedhetetlen segítséget nyújtanak az ápoló és gondozó munkatársak, akik nélkül a támogatott lakhatásokba való kiköltözések és a megvalósulásukhoz szükséges szemléletmód is csak elméleti síkon maradna.

Az ápoló, gondozó munkatársaknak nyújtott képzések fontosságára és az eddigi képzések sikerére való tekintettel a 2020-as évben újra meghirdetésre kerül a nekik szóló képzéssorozata az FSZK-nak, mindhárom szinten. A képzésekre való jelentkezésről az érintett intézményeket a szokott módon fogják tájékoztatni, valamint a hozzájuk tartozó regisztrációs felületek az FSZK. weboldalán elérhetőek lesznek.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van.
Az év 36. hete és 249. napja.
Holnap Regina napja lesz.

1492. Kinizsi Pál főkapitány főúri bandériumok és környékbeli parasztfölkelők segítségével a Száva mentén szétveri a fizetetlen és a környéket pusztító " fekete sereget ".


1791. Az aszály nyomába járó éhínség és járványok pusztítanak az egész országban.


Hajnal Anna
/ 1907. febr. 1. - 1977. szept. 6. /

Kis Annához

Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
...
Én vagyok az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elülő zsarát,
a Te füstödtől kormos
boruló homlokomon,
nagy sárga lángjaidtól
létem merő korom."

Időjárás

2026-09-06, 11:42
Clear sky
NW
Clear sky
23°C
4.3 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 49%
Szél: 4.3 m/s NW
Széllökések: 10.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com