Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


US fever show - listavezet* dalok Amerikából
43
hallgató

Őszintén beszélt az elmúlt két év nehézségeiről a Való Világ egykori sztárja, akinek a kisfia csak beépített implantátum segítségével képes hallani

- 2021. január 10. 19:05 - 1338 megtekintés

Kutai Kinga kisfia, Beni siketséggel határos hallásvesztéssel született, mely miatt számos nehézségen kellett keresztül menniük az elmúlt két évben.

Fotó: RTL

A csinos édesanya, aki a Való Világ ötödik szériájában tűnt fel, ma már könnyen beszél a problémáról, sőt, szeretné, ha ezzel más, hasonló helyzetben levő családoknak segíthetne. Gyermekéről két és fél hónapos korában derült ki, hogy szinte egyáltalán nem hall, ami miatt 2019 decemberében meg is műtötték. Tavaly januárban a külső egységet is megkapta a beépített implantátumhoz, Kinga elmondása szerint ez egy új élet kezdetét jelentette a számukra, hiszen a kisfiú nem csak hall, hanem beszélni is tanul.

– Rettenetesen büszke vagyok a kisfiamra azért, amit végigcsináltunk az elmúlt 17 hónapban. […] Most már ott tartunk, hogy amikor megkérjük valamire, tudja értelmezni, miről beszélünk. Ez baromi nagy szó. Az ő halláséletkorát neki onnantól számoljuk, hogy megkapta a külső egységet, így az övé egy hat-hét hónapos babáénak megfelelő – magyarázta a Fókusz riportjában Kinga, akire nemrégiben a szerelem is rátalált.

(Forrás: Blikk)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


egy * 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 16:50
Partly cloudy
SSW
Partly cloudy
31°C
3.7 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.7 m/s SSW
Széllökések: 9.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com