Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

P. Box - Tízb*l vajon mennyi
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Öt évre szavazott  bizalmat a MVGYOSZ. küldöttgyűlése dr. Nagy Sándor Elnöknek! 

- 2015. június 7. 14:01 -

2015. május 30-án, szombaton volt az MVGYOSZ tisztújító küldöttgyűlése Budapesten, a Szövetség székházának Hermina termében. Rádiónk tudósítójának (Rózsa Dezsőnek) nyilatkozott az elnök is, mely délutáni műsorsávunkban töbszöri ismétléssel is elhangzik a héten.

A küldöttgyűlés 10:00 órai kezdetekor határozatképes volt, addigra 93 küldött regisztrált és foglalt helyet a 115-ből. Napirenden kívül Szuhaj Mihály, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány kuratóriumának elnöke minden MVGYOSZ tagegyesület képviselőjének átadott egy digitális diktafonokat tartalmazó adomány csomagot. A nyílt szavazatokat számláló bizottság, valamint a jegyzőkönyvvezető és hitelesítők megválasztását követően a napirendet a Küldöttgyűlés módosítási javaslat és vita nélkül, egyhangúlag elfogadta, az alábbiak szerint: 1. Elnöki köszöntő, 2. döntés az etikai szabályzat elfogadásáról, 3. a választó-küldöttgyűlés levezetőelnökének megválasztása, 4. a jelölőbizottság beszámolója és a jelöltlista ismertetése, 5. vezető tisztségviselők megválasztása: elnök, elnökségi tag, felügyelőbizottság, 6. etikai bizottság tagjainak megválasztása, 7. vezető tisztségviselők díjazásának meghatározása, 8. választási eredmények ismertetése, A küldöttgyűlés az MVGYOSZ etikai szabályzatát, a legutóbbi küldöttgyűlés óta a küldöttek részére írásban előzetesen megküldött módosításokkal 92 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. A választó küldöttgyűlés levezető elnöke dr. Simon Gergely volt, aki a küldöttek között helyet foglaló jogi diplomás sorstársakkal együtt azon dolgozott, hogy minden formai és jogi feltételnek megfelelően történjen meg az elnök, az elnökségi tagok és póttagok, a felügyelő bizottsági és etikai bizottsági tagok megválasztása. A titkos szavazatokat számláló 5 tagú bizottságot 97 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választották meg. A Jelölő Bizottság nevében Bukovenszkyné Borza Mária elnök számolt be a bizottság munkájáról és ismertette a választott tisztségviselők névsorát, az elnöki, elnökségi tagi és felügyelő bizottsági tagi tisztségekre vonatkozóan. Az MVGYOSZ elnöki tisztségének betöltésére dr. Nagy Sándort jelölték. Más jelentkező nem volt. Elnökségi tagságra érkezett személyi jelölések: Ádász István (Békés Megye), Barnóczki Gábor (BAZ Megye) Dr. Földi János (Természetes Személy Tagok Szervezete) Kácsor-Macska Zsuzsanna (Bács-Kiskun Megye) Majoros Kálmánné (Heves Megye) Mellár Renáta (Fehér Megye) Mészáros József (Tolna Megye) Nagy Tünde (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye) Nagy Zsuzsanna (Békés Megye) Dr. Ozvári-Lukács Ádám (VGYKE) Pesti Zoltánné (Jász-Nagykun-Szolnok Megye) Szakály Melinda (Győr-Moson-Sopron Megye) aki a jelötségtől a helyszínen visszalépett. Dr. Tóka László a helyszínen elnökségi tagnak jelölte Német Andreát, valamint Német Sándor dr. Kuti Renátát, akik a jelölést elfogadták. A küldöttek szavazatai alapján 2015 május 30.és 2020 május vége között az MVGYOSZ elnöke 87 igen és 11 nem szavazattal: Dr. Nagy Sándor. Elnökségi tagok: Dr. Ozvári-Lukács Ádám: 85 szavazat, Nagy Tünde: 78 szavazat, Pesti Zoltánné: 70 szavazat, Barnóczki Gábor: 68 szavazat, Kácsor-Macska Zsuzsanna 66 szavazat, Majoros Kálmánné: 49 szavazat, Póttagok: Német Andrea: 45 szavazat, Nagy Zsuzsanna: 41 szavazat, A felügyelő bizottsági tagságra jelöltek névsora: Fodor Ágnes Páll András Szabó Renáta Szakály Melinda Szűcs Zsuzsanna Tóthné Veres Katalin Az FB végleges névsora: Páll András 82 szavazat, Szabó Renáta 81 szavazat, Szűcs Zsuzsanna 81 szavazat, Fodor Ágnes 53 szavazat, Tóthné Veres Katalin 27 szavazat. Az Etikai Bizottság tagságára jelöltek végleges névsora: Dr. Gaál Tibor, Dr. Kuti Renáta, Schuck Antal, Szokó Zsolt, Tóth Sándor. A tisztségre megválasztottak: Schuck Antal: 58 igen szavazat, Dr. Kuti Renáta: 56 igen szavazat, Szokó Zsolt: 51 igen szavazat, Póttag: Tóth Sándor: 45 igen szavazat Az MVGYOSZ elnökének javadalmazását a küldöttek az eddigi, havi bruttó 231900 Ft helyett havi átlag bruttó 350000 Ft-ban állapították meg, az elnökségi tagokét éves szinten bruttó 350000 Ft-ban. Az emeléssel járó pénzt a Gazdasági vezető szerint az MVGYOSZ ki tudja gazdálkodni, illetve ehhez az elmúlt fél évben megvalósult megtakarítások szolgálnak alapul. Forrás: Angyal Gábor (MVGYOSZ. hírlevél)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 5 = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van.
Az év 36. hete és 249. napja.
Holnap Regina napja lesz.

1492. Kinizsi Pál főkapitány főúri bandériumok és környékbeli parasztfölkelők segítségével a Száva mentén szétveri a fizetetlen és a környéket pusztító " fekete sereget ".


1791. Az aszály nyomába járó éhínség és járványok pusztítanak az egész országban.


Hajnal Anna
/ 1907. febr. 1. - 1977. szept. 6. /

Kis Annához

Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
...
Én vagyok az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elülő zsarát,
a Te füstödtől kormos
boruló homlokomon,
nagy sárga lángjaidtól
létem merő korom."

Időjárás

2026-09-07, 01:27
Partly cloudy
N
Partly cloudy
19°C
1.6 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 42%
Szél: 1.6 m/s N
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:10
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com