Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Yarabi - I Amar
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ötmillió forintos adománnyal segíti a National Instruments a járvány elleni küzdelmet Debrecenben

- 2020. május 7. 18:13 -

Fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást a National Instruments Hungary Kft. a koronavírus járvány idején is. Csütörtökön ötmillió forint értékben adományoztak 2000 darab, magas védelmi szintű maszkot a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznak. Az eszközöket elsősorban a frontvonalban dolgozók vagyis az intenzív, a sürgősségi és a fertőző osztály munkatársai használják majd.

Az NI Hungary Kft. hetekkel ezelőtt kereste meg a Kenézy Kórházat, hogy felajánlják segítségüket, és ezután vásároltak ötmillió forint értékben maszkokat. A vállalat ügyvezető igazgatója azt mondta, a koronavírus járvány kitörése óta három dologra figyelnek különösen: a dolgozóik védelme, és a működés biztonságos fenntartása mellett kiemelt szerepet szánnak a segítségnyújtásnak is. Leginkább ott, ahol élnek, vagyis Debrecenben.

– Az NI-nak alapvetően az elmúlt években a társadalmi felelősségvállalása nagyon fontos fókuszterület volt, erőssége volt, ezt mindenképpen próbáljuk erősíteni. Ebben az időszakban ezt különösen fontosnak tartjuk, és ennek érdekében folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol úgy tudunk segíteni, amivel megfelelő hatást tudunk elérni – nyilatkozta Hosszu Róbert NI Hungary Kft ügyvezetője .

A Kenézy Kórház az Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke példaértékűnek nevezte az NI támogatását. Hozzátette, ezek az úgynevezett FFP2-es maszkok magasabb védelmi fokozattal rendelkeznek, így az intenzív, a sürgősségi és a fertőző osztályon fogják dolgozóik használni.

– Nagyon fontos számunkra a kollégák képzése, továbbképzése és nem utolsósorban dolgozóink rekreációs tevékenységének biztosítása. Az elmúlt másfél vagy két hónap jelentősen felülírta a mindennapjainkat. Mint kórházi dolgozó, pontosan és naprakészen szembesülök a járvány okozta teendőkkel – mondta Seres Judit Erzsébet Kenézy Kórház az Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Jakab Judit, az intenzív osztály főnővére azt emelte ki, hogy a frontvonalban használják majd a szakdolgozók, orvosok a most kapott maszkokat. A megfelelő mennyiségű és minőségű védőeszköz elengedhetetlen a járvány továbbterjedésének megakadályozására és a dolgozóik védelmének biztosítására.

– Ezeket a maszkokat elsősorban aeroszol képződéssel járó tevékenységek kapcsán fogják használni a munkatársaink, tehát olyan beavatkozásoknál, amelyek veszélyesek, illetve fertőzés szempontjából, a fertőzés továbbvitelének szempontjából veszélyesek – magyarázta Jakab Judit, az intenzív osztály főnővére.

Az NI a társadalmi felelősségvállalás jegyében hamarosan újabb segélyakciót is tervez Debrecenben.

A teljes sajtótájékoztató az alábbi videóban tekinthető meg:

https://www.dehir.hu/videogaleria/fontosnak-tartja-a-tarsadalmi-felelossegvallalast-az-ni-hungary

(Forrás: Dehir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ három = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 06:51
Clear sky
NNW
Clear sky
2°C
1.3 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.3 m/s NNW
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com