Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Jobbik: a fogyatékossággal élők tekintetében is radikális változásra van szükség

- 2010. március 29. 6:29 - 2523 megtekintés

A „Nem Adom Fel Alapítvány” rendezésében, 2010 március 25.-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban került sor a „Felmegyek a Miniszterhez” programsorozat rendezvényére. A sajtónyilvános találkozón a fogyatékos személyeket képviselő tapasztalati szakértők (hallás-, látás-, mozgás-, értelmi sérült), és az egyes pártok vezetői között zajlott párbeszéd, ahol tapasztalati szakértők kérdései alapján a politikusok bemutathatták pártjuk elképzeléseit a fogyatékos emberek helyzetének javítására. A rendezvényen képviseltette magát a Civil Mozgalom (Nagy Mária), a Vállalkozók Szövetsége (Gosztonyi Veronika), a Jobbik (Vágó Sebestyén), a Fidesz (Szekeres Pál), az MSZP (Török Zsolt), LMP (Dósa Mariann) és az MDF (Nagy Tamás).

Számítástechnika látássérültek részére

- 2010. március 27. 7:12 - 2842 megtekintés

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában Információkeresés és szövegszerkesztés címmel ingyenes tanfolyam indul látássérültek részére, 15 órás időtartammal, 5 fős részvétellel.

Emléktábla Bánhidy Lászlónak

- 2010. március 24. 16:19 - 3434 megtekintés

A Borbás-család és a XIII. kerület polgármestere 2010. március 26-án, pénteken 11.00 órakor Bánhidy László (1906-1984) színművész emléktáblájának avatását tartja, melyre a színházi világnap (március 27.) alkalmából kerül sor.

Mandátumvizsgáló bizottság ellenőrizné az országos küldöttek legitimitását a vakok szövetségénél

- 2010. március 23. 22:46 - 4691 megtekintés

Dr. Szőke László elnök felvetésére háromtagú mandátumvizsgáló bizottság veszi górcső alá a közelgő országos küldöttgyűlésen résztvevő küldöttek legitimitását – döntött a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöksége március 18-i tanácskozásán. A korábbi gyakorlathoz képest újdonságot jelentő eljárásra az elnök szerint azért van szükség, hogy megkíméljék a következő elnökséget a mandátumok megkérdőjelezése végett esetlegesen indított perektől.

2010-es költségvetés: 33 milliós hiány az MVGYOSZ-nél

- 2010. március 23. 22:42 - 4629 megtekintés

33 millió forintos hiánnyal számol az MVGYOSZ a 2010-es költségvetési évben – derült ki az elnökség április 18-i tanácskozásán. Az érték feltételezi a bizonytalan források befolyását és a Magyar Nemzeti Banktól származó 18,6 milliós adomány felhasználását.

1 1 099 1 100 1 101 1 102 1 103 1 141

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:54

Ül a kisgyerek az asztalnál az asztal szépen megvan terítve. Oda megy az anyja : - kisfiam nem akarom meglátni hogy nem eszed meg a krumplit - kisfiam nem akarom meglátni hogy nem eszed meg a salát

Melinda - 2015-09-04 21:47

Mesusz és Máté sziasztok! Jó,hogy megérkeztetek Ti is!

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:46

Mit mond a kannibálgyerek az anyjának ha meglát az utcán egy terhes nőt? -Anyu nézd...kindertojás!

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:40

-Mi a tönkrement tömegközlekedési eszköz? -Rombusz

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:39

Hogy lehet az esést fölfogni?? Gondolkozol rajta.

Oldal: 21 / 207: 1...18192021222324...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 5. vasárnap, Emese, Sarolta napja van.
Az év 27. hete és 186. napja.
Holnap Csaba napja lesz.

1044. Aba király ménfői veresége és halála. III. Henrik, miután Aba király a béke némely föltételeit nem teljesítette, harmadszor tört be az országba, s Ménfőnél a pápailag kiátkozott Aba felett árulás segélyével nagynehezen győzelmet nyert. Aba a Tisza vidékére futott a ott azon magyarok által, kiknek rokonait agyonverette, meggyilkoltatott.


1683. Az Udvari Haditanács alelnöke Pozsonyban átveszi a koronaőröktől a Szent Koronát, hogy Thököly és a törökök elől Ausztriába menekítse.


Apáti Miklós / 1944. júl.5. - /

Szakállosodván

"...Átlátván mindenen, én azt akarom:
barát és ellenség már lásson át rajtam.
Boromat kidöntöm, poharam megőrzöm,
hogy eszembe jusson, mit is akartam:

halottnak emléket, a dolgosnak munkát,
hazát a szegénynek, napsütést a rabnak,
jövőt a jelennek, a testnek diadalmát,-
s magamnak maradjak még kicsit fiatalnak."

Időjárás

2026-07-05, 09:37
Clear sky
W
Clear sky
23°C
1.3 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 45%
Szél: 1.3 m/s W
Széllökések: 11.4 m/s
UV-Index: 2.55
Rövid leírás: 0mm /10% / Rain
Napfelkelte: 04:53
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com