Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

US fever show - listavezető dalok Amerikából
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

SAJTÓKÖZLEMÉNY

- 2010. január 27. 8:37 -

FELHÍVÁS A Menhely Alapítvány felkéri a vezetékes gáz- és áramszolgáltató társaságokat, valamint az általuk behajtással megbízott cégeket, hogy a tél végéig függesszék fel a szolgáltatásból történő kikapcsolási eljárásaikat. Magyarországon minden évben többen fagynak meg saját lakásukban, mint a közterületeken. A kemény hidegben különösen figyeljünk egymásra, fűtési gondokkal küzdő szomszédjainkra, a közterületeken meghúzódó fedél nélküli emberekre! Ugyanakkor a Menhely Alapítvány felkéri a vezetékes gáz- és áramszolgáltató társaságokat arra is, hogy törvényben előírt kötelességüknek megfelelően minden rászoruló részére ajánlják fel az előre fizetős mérőóra felszerelésének lehetőségét. Felelősek vagyunk egymásért! Budapest, 2010. január 25. Győri Péter Menhely Alapítvány elnöke

Az OTP szegregál, Lipóczki kérdez

- 2010. január 24. 22:57 -

Külön internetes oldalt hozott létre az OTP Bank vakok és gyengénlátók számára. A látássérültek részére megalkotott, a főoldaltól elkülönülő tartalom élesen szemben áll az általánosan elfogadott szakmai állásfoglalásokkal. Az MVGYOSZ szó szerint beidézte az OTP közleményét hírlevelében, sőt, Lipóczki Zoltán várja az olvasók visszajelzését. A korszerűtlennek tűnő gyakorlattal kapcsolatban a vakok szövetsége a nyilvánosság előtt hallgat.

MVGYOSZ elnökség: tavasztól megint zárt ülések?

- 2010. január 17. 22:16 -

Tavasztól ismét zárt üléseket tarthat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Országos Elnöksége, ha az április 10-i küldöttgyűlés elfogadja az elnökség alapszabályt módosító javaslatát – derült ki a testület január 12-i tanácskozásán.

1 … 1 159 1 160 1 161 1 162 1 163 … 1 196

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Melinda - 2015-09-04 21:37

A múlt század 20-as éveiben városi tanító érkezik a falusi iskolába: -Gyerekek! Mától kezdve,szépen kell beszélnetek: Nem tenta,hanem tinta,nem vella,hanem villa és nem penna.hanem.khm.izé..TOLL

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:36

-Miért nem lehet a feleségem egy brazil válogatott csatár? -Mert Neymar.

Melinda - 2015-09-04 21:33

-Édesapám! Milyen gyümölcs ez? -Fekete ribizli kisfiam. -Akkor miér piros? -Mer még ződ.

Melinda - 2015-09-04 21:30

Egy tréfás sírfelírat: ITT NYUGSZIK DUHAJ FERKÓ,KI GYUFÁVAL NÉZTE A BENZINES HORDÓT,HOGY VAN-E BENNE?.....ÉS VÓT!!!

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:01

Kérném katy Perritöl a firevorkot.

Oldal: 22 / 207: 1...19202122232425...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 16:08
Clear sky
SE
Clear sky
9°C
1.9 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.9 m/s SE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com