Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Movie and music - filmajánló m*sor
66
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Tízmillió forint értékben adományozott egészségügyi termékeket a városnak egy debreceni vállalat

- 2021. március 12. 9:03 - 1145 megtekintés

Debrecen – A Covid-járvány harmadik hulláma idején is fontos szerep jut a városi segélyalapnak, ahová pénz- és természetbeni felajánlások egyaránt érkeznek. Most a Trade & Event Kft. ajánlott fel egyebek mellett kötszereket. Széles Diána alpolgármester szerint a város erejét mutatja, hogy az önkormányzat mellett az itt működő cégek is segítenek a nehéz időszakban.

Egy év alatt elherdálták lebénult fiuk 164 milliós életjáradékát

- 2021. március 12. 9:01 - 1399 megtekintés

Szülei egy év alatt elherdálták az üzemi balesetben megsérült és teljesen lebénult fiuk 164 millió forintos életjáradékát. A mozgássérült fiatalembernek a kártérítésből semmi sem maradt. A XVII. kerületi Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya felderítette az ügyet, és visszaszerezte a pénz jelentős részét.

Egészségesen élni vesebetegség mellett

- 2021. március 11. 8:53 - 1385 megtekintés

2006 óta magyar kezdeményezésre minden év márciusának második csütörtökén – idén március 11.-én, a Vese Világnapján az egészségügyi szakemberek a vesék fontosságára, a vesebetegség veszélyeire, a megelőzés lehetőségeire hívják fel a figyelmet.

Márciusban újra Semmelweis Egészség Napok

- 2021. március 11. 8:52 - 954 megtekintés

A Semmelweis Egyetem I. és II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája március 25-én a Semmelweis Egészség Napok következő állomásán Gyermek a családban: születéstől a felnőtté válásig címmel várja az érdeklődőket.

1 299 300 301 302 303 1 004

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Clara - 2015-09-11 19:51

A Csinibaba az egyik kedvenc filmem, a választás pedig telitalálat! Egészségetekre!

Melinda - 2015-09-11 19:49

Szeretném kérni,ha lehet,Enrique Iglesias Nunca te olvidare című dalát! Ez is egy film betétdala.

Ginny Weasley - 2015-09-11 19:36

Sziasztook, már most király az adás! :):) kérném a bulibárót! :):) Én is fogok inni sört!

LAJOS - 2015-09-11 19:32

Szervusztok ! " Hajrá Hörpéntek " !

Clara - 2015-09-11 19:20

Üdv Mindenkinek! Szuper estét! 🙂

Oldal: 17 / 207: 1...14151617181920...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 10. szerda, Nikolett, Hunor napja van.
Az év 37. hete és 253. napja.
Holnap Teodóra napja lesz.

1452. V. László király Bécsben magyarnak vallja magát, ami a honfiakat lelkesültséggel tölti el. Czillei Ulrik átvevén Lászlót, az ifjú királyt, a nép örömujjongása közepette Bécsbe vitte. A gyermek jelenlétében szóváltás keletkezvén a jövendő lakása felett, László közbevágva így szólt: " Magyar vagyok, és így nálatok kell laknom ! "


1898. Erzsébet császár és királynét, a közkedvelt Sissyt, Genfben hátba szúrta egy olasz anarchista.


Radnóti Miklós: Erdő

A lomb között aranykard,
napfény zuhant át,
megsebzett egy fatörzset,
s az halkan sírni kezdett
aranylófényű gyantát.

Időjárás

2025-09-10, 21:22
Moderate rain
SE
Moderate rain
20°C
3.8 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 1%
Szél: 3.8 m/s SE
Széllökések: 9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 15.2mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:14
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2025.09.13 10:00 - Magánrendezvény - Színházterem foglalt
  • 2025.09.17 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2025.09.17 18:00 - Akusztikus zenekari próba - Színházterem foglalt
  • 2025.09.20 09:00 - Közösségi tér takarítása - Közösségi szolgálat lehetősége diákoknak! - jelentkezz az info (kukac) kulturtanya (pont) hu mail-címen
  • 2025.09.24 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com