Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


A Nagyrahivatott c. film vetítésér*l - Rózsa Dezs* összeállítása
65
hallgató

Legfrissebb híreink

Segítenek a látássérült tagjaiknak munkához jutni

- 2019. szeptember 27. 7:35 - 987 megtekintés - 0 hozzászólás

Megélhetési problémákkal küzdenek a látássérültek – különösen az egyedül élő időskorúak és a gyermekesek –, ezért a Vakok- és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete munkavállalást elősegítő képzéseket, továbbképzéseket, klubfoglalkozásokat szervez. A négyszázharminc munkaképes korú látássérült közül több mint kétszázan dolgoznak Tolna megyében. Ám az egyesületnél remélik, hogy ez a szám emelkedik majd. Kovács Lászlóné, az egyesület elnöke elmondta, azt remélik, ez a szám tovább emelkedik majd, ennek érdekében irodájukban munkavállalással kapcsolatos ügyfélszolgálatot is biztosítanak.

Halljátok meg a hangunkat!

- 2019. szeptember 24. 9:25 - 976 megtekintés

Az EPSA – vagyis az Európai Önérvényesítő Platform – múlt héten, az ausztriai Grazban rendezte meg az idei Halljátok a hangunkat című konferenciát.

Egyeztetést kezdeményezett a MVGYOSZ. a banki szektorral

- 2019. szeptember 21. 8:48 - 881 megtekintés

Már több mint két éve hatályban van a Magyar Nemzeti Bank fogyatékos ügyfelekkel kapcsolatos bánásmódról szóló 4/2017. (III.13.) számú ajánlása. Ez a dokumentum számos olyan elvet, követelményt fogalmaz meg a pénzügyi szolgáltatást végző szervezetekkel szemben, amelyek – ha betartanák őket – jelentősen megkönnyíthetnék a fogyatékos ügyfelek szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű, akadálymentes hozzáférését.

Önkéntes munkával segít a BT budai kerületekben és Debrecenben

- 2019. szeptember 21. 8:40 - 864 megtekintés - 0 hozzászólás

Önkéntes napot szervezett a BT (British Telecommunications) rászoruló gyermekek környezetének javítása és jóllétének növelése érdekében. A BT munkatársai önkéntes nap keretében azon dolgoztak Budapesten és Debrecenben, hogy gyermekotthonokat és kórházakat tegyenek barátságosabbá. Az üzleti szolgáltatóközpont kollégái évente több ezer munkaórát töltenek önkéntességgel, legyen az szemétszedés, rászoruló gyermekek támogatása, állatok életkörnyezetének javítása vagy szakmai tréningek tartása oktatási intézményekben.

1 393 394 395 396 397 859

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:22

Draga Pille, Csak az üzenöfal nyilik ki a behelentkezes utan. Ez igy korrekt? Üdv Eva

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. június 2. vasárnap, Kármen, Anita napja van.
Az év 22. hete és 154. napja.
Holnap Klotild napja lesz.

1247. IV. Béla a János-vitézeknek adományozta a szörényi földet és Kúnországot, azaz: Moldvát, és Havasalföldet az Olt folyóig, következő föltételek alatt: az elpusztult birtokot kötelesek külföldről népesíteni.


1753. A Hódmezővásárhelyen kirobbant fegyveres felkelést a megyei hatóságok katonasággal elnyomják.


Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 323

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com