ITM-államtitkár: a felvételinél, a záróvizsgánál, és a diplomaszerzésnél is változások a járvány miatt
Ehhez elmondása szerint három szempontot kellett összehangolni.
Ehhez elmondása szerint három szempontot kellett összehangolni.
Ez egy több ütemben zajló, hetek óta tartó munka.
A vártnál is nagyobbnak bizonyult az igény a Fény Alapítvány által térítésmentesen felajánlott maszkok iránt.
Az ÉFOÉSZ. összeállítása
Kiemelkedő érdemei vannak a mozgáskorlátozott emberek életkörülményeinek javításáért, társadalmi beilleszkedéséért folytatott munkában.
A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés.
Bár a járványhelyzet miatt hetek óta zárva tart a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára, az olvasóknak, kutatóknak nem kell nélkülözniük a DEENK szolgáltatásait, hiszen azok nagy része mára online is elérhető. A tapasztalatok azt mutatják, nem csökken a könyvtár „látogatóinak” száma.olvasóknak, kutatóknak nem kell nélkülözniük a DEENK szolgáltatásait, hiszen azok nagy része mára online is elérhető. A tapasztalatok azt mutatják, nem csökken a könyvtár „látogatóinak” száma.
A debreceni idősotthonokban bevezetett intézkedésekről számolt be Papp László polgármester.
A páciensek állapotukról telefonon konzultálhatnak a megfelelő szakemberrel, és amennyiben szükséges személyes vizsgálatra is sor kerülhet.
A számítógépes nyelvvizsgák lebonyolítására érvényes engedéllyel rendelkező vizsgaközpontok az országos veszélyhelyzet idejére akkreditációjuk online vizsgáztatással való kiegészítését kérelmezhetik az Oktatási Hivatalnál (OH) annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány idején is biztosított legyen a nyelvvizsgázás lehetősége.