Könnyen érthető cikk a koronavírusról 23 – 2020. április 22.
Az ÉFOÉSZ. összeállítása
Az ÉFOÉSZ. összeállítása
A szakorvosi vizsgálat nehézkes. A felírt cipőt nem vitték házhoz, az érintettek nem kaptak pelenkát, sztóma zsákot, nem sikerült kerekesszéket javíttatni, könyökvédőt igazíttatni.
Kitért arra is, hogy a szakképzés rendszere hasonló a közneveléséhez.
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár a Helyi kohézió erősítése debreceni városrészekben pályázat részeként helytörténeti kiállításokat szervez. A pályázat célja a helyi identitás erősítése, a városrészben működő közösségek létrejöttének segítése, működésük támogatása.
Az Aha Digital Alapítvány használt táblagépeket, laptopokat gyűjt, hogy azok a tanulók is részt tudjanak venni a digitális oktatási folyamatban, akik ezt egyébként anyagi körülményeik miatt nem tehetnék meg.
A hatóságok ellenőrizték a hajdúszoboszlói idősotthont is, amelyben a szükséges védőeszközök is rendelkezésre állnak.
Továbbra is zajlik az idősotthonok ellenőrzése a koronavírussal összefüggésben; kiemelten vizsgálják az egészségügyi ellátást, a dolgozók felkészültségét – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Schanda Tamás elmondta: a felsőoktatásban zajlik a felvételi folyamata, a napokban elérhetővé válik az ügyintézési funkció a felvi.hu felületen, amelynek segítségével ellenőrizhetik, módosíthatják, pótolhatják adataikat a jelentkezők, július 9-ig pedig egyszer módosíthatnak jelentkezésük sorrendjén is.
FARKAS ATTILA PÉLDÁJA – MINDEN HELYZETBŐL FEL LEHET ÁLLNI, AKÁR A DOBOGÓRA IS Amikor az ember kijelöl magának egy utat és elindul rajta, nem tudhatja pontosan, hová fog megérkezni. Mert bizony a legritkábban alakulnak úgy a dolgok, ahogyan azt előre elterveztük. Sőt, gyakorta teljesen másképp történik minden. Ezt hívjuk úgy: az Élet. Farkas Attila 11 […]
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírusos betegek tüneteit enyhítő kísérleti vérplazmaterápia kidolgozását és alkalmazását támogatja. A projekten dolgozó vállalati-egyetemi kutatócsoport akár már a héten elkezdheti beadni a szérumot. A minél hatékonyabb kezelés érdekében a vírusfertőzésen már átesett, a védettségüket megosztani hajlandó újabb vérplazmadonorokat keresnek.