Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- A VGYKE. podcast m*sora
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Naponta háromszázan kérnek segítséget Debrecenben

- 2020. április 21. 20:54 - 1582 megtekintés

Tartós élelmiszer és meleg étel – az önkormányzat folyamatosan segíti a rászorulókat. Az önkormányzatot a Debreceni Karitatív Testület és több debreceni cég is támogatja az adakozásban. Egyre többen veszik igénybe a telefonos segélykérést is. Nem csak a 65 év felettiek, hanem azok is, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak elmenni például bevásárolni sem. A héten pedig a tervek szerint a városi pénzügyi segélyalapot is megnyitják, melyben eddig 55 millió forint gyűlt össze.

Számítógép Álom

- 2020. április 21. 17:56 - 1752 megtekintés

Hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekek igényelhetnek 2020-ban is tanulást segítő számítógépet vagy okos eszközt.

Rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban

- 2020. április 21. 14:20 - 1488 megtekintés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta: a kormányzat, az illetékes hivatalok és a felsőoktatási intézmények mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar fiatalokat a lehető legkevesebb hátrány érje a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és továbbra is minden adott legyen ahhoz, hogy versenyképes tudásra tegyenek szert.

2098 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 14 idős krónikus beteg

- 2020. április 21. 8:51 - 1422 megtekintés

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 213 főre emelkedett az elhunytak száma, 287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 842 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 82-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára.

Távoktatási program autista gyereket nevelő családok számára

- 2020. április 21. 8:49 - 1919 megtekintés

A Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. jelentkezési felhívást tesz közzé a TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001 azonosító számú “Nyolc Pont – Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja, szakmai tanácsadó hálózat és koordinációs központ kialakításával” című kiemelt projekt keretében elkészített, távoktatási formában elvégezhető autizmus-specifikus szülői kompetenciafejlesztésre.

1 545 546 547 548 549 1 103

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Pille - 2010-05-20 18:58

Köszönjük, igyekszünk :).

casanova7507 - 2010-05-19 10:40

Zsigmond Tamara nagyon édes:D.Üdv Csaba

casanova7507 - 2010-05-17 18:54

Hobby Rádió nagyon szuper rádió.:)

Pille - 2010-05-05 07:42

Köszönjük az észrevételt, javítottuk a hibát, már működik újból a "szar", lehet kérni újból.

Gabriella88 - 2010-05-03 10:11

milyen ez az oldal, egy szar, kértem egy számot, és nem teljesítették. Utánna mégegyszer beléptem, akkor meg kiírja hogy teljesítve van.

Oldal: 197 / 207: 1...194195196197198199200...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 1. péntek, Fülöp, Jakab, A munka ünnepe napja van.
Ma van a(z) Munkavállalók Szolidaritási napja.
Az év 18. hete és 121. napja.
Holnap Zsigmond napja lesz.

1833. Deák Ferenc első megjelenése az országgyűlésen. Ő, mint Zala vármegye követe, életkora harmincadik életévében jelent meg Pozsonyban.


1890. A munkásság először ünnepli meg május elsejét Európa szerte.


József Attila: Május

A rengő lomb virágban ég
és készül a gyümölcsre,
a nyílt uccára lép a nép,
hogy végzetét betöltse.
Iramlanak bogarak,
friss jelszavak repülnek.
S az aranyba vont ég alatt,
-mert beköszönt az ünnep -
a szabadság sétára megy.
Hős népe ágat lenget,
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet!

Időjárás

2026-05-01, 15:55
Mainly clear
NNW
Mainly clear
20°C
2 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 22%
Szél: 2 m/s NNW
Széllökések: 8.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:26
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com