Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Kormányhivatal: az idősek szakápolása is súlyosan hiányos a Pesti úti idősotthonban

- 2020. augusztus 3. 19:42 -

Budapest Főváros Kormányhivatala lezárta a gondozottak szakellátását vizsgáló rendkívüli ellenőrzést a Pesti úti idősotthonban, ahol eddig 55 idős ember halt meg, 313 gondozott, és 26 dolgozó fertőződött meg. A kormányhivatal megállapítása szerint az orvosi jelenlét hiányossága mellett súlyosan hiányos a gondozottak ápolása is, a törvényben előírt ápolói-gondozói létszám kevesebb, mint fele áll rendelkezésre. A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott az idősotthonban kialakult tömeges halálesetekhez és fertőzéshez.

Mindkét lánya betegen született a hajdúnánási családnak: a város így segített a mozgássérült testvéreken

- 2020. augusztus 3. 19:21 -

Titkon remélt álma teljesült Nagy János (51) nyugdíjas tűzoltónak és feleségének, Tündének (46) azzal, hogy egy új kisbuszban biztonságban szállíthatja orvoshoz két mozgássérült lányát. A városban nincs ember, aki ne ismerné és szeretné a nehéz sorsú családot. Miközben Bogi (24) és Dorka (18) gyógyíthatatlan betegség miatt élete végéig kerekesszékre szorul, szüleik mindent megtesznek, hogy könnyebb legyen a lányok élete.

Közel másfél milliót kapott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület

- 2020. augusztus 3. 19:21 -

Nagy megtiszteltetés az Én Is Vagyok! Mozgássérült Generációk Egyesülete számára, hogy a szervezet volt a kedvezményezettje az idei jótékonysági megyebálnak. A felajánlásoknak köszönhetően összesen 1 millió 490 ezer forint támogatás gyűlt össze. Az adományt júliusban kapta meg az egyesület. Vajon mire fordítják ezt az összeget? Fehérváry Tünde elnökkel a közeljövőbeli terveikről beszélgetett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál munkatársával.

9 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt

- 2020. augusztus 3. 9:58 -

9 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4544 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 597 fő, 3413-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 534 fő. Az aktív fertőzöttek 36%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 44%-a budapesti. 74 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen.

9 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt

- 2020. augusztus 2. 12:50 -

9 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4535 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 597 fő, 3389-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 549 fő. Az aktív fertőzöttek 36%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 44%-a budapesti. 71 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen.

21 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy 50 éves krónikus beteg

- 2020. augusztus 1. 9:17 -

21 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4526 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 50 éves krónikus beteg férfi, így az elhunytak száma 597 főre emelkedett, 3364-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 565 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 45%-a budapesti. 73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.

Megölték, majd elégették mozgássérült kisfiúkat a kegyetlen szülők

- 2020. augusztus 1. 6:11 -

A kétéves mozgássérült és autista Thaddeus Sran július 15-ére virradóra, rejtélyes körülmények között tűnt el kaliforniai otthonából. A szülők azt állították, július 14-én este tíz óra kürül fektették le aludni, ám másnap, amikor felébredtek fél kilenc kürül, sehol sem találták a kisfiút.

1 … 555 556 557 558 559 … 1 169

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:05

Ámítástechnika Nem számítás. Ahhoz gép kell, ehhez gógyi. A gépet venni lehet. A gógyival születni. A gépbe két állapot van. Nulla, vagy egyes. Vagy van, vagy nincs. Az utóbbi a gyakoribb. Nálam

Csaba Csipős - 2020-05-16 09:02

Melyik fogyatékosság a legsúlyosabb? Amelyikről nem is tudnak az érintettek (az orvosi eseteket kivéve), és amelyik a legel-terjedtebb. A béna, a sánta, a süket, a vak tud a maga fogyatékosságáró

Péter Salamon - 2019-10-22 11:44

A számok kiírása nem frissül.

Oldal: 2 / 207: 12345...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 11:18
Clear sky
NNE
Clear sky
16°C
2.1 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 64%
Szél: 2.1 m/s NNE
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 1.85
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com