Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

PFLUM ORSI - Csak tudnám miért
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Braille nyomtatóval váltották valóra a vak halasi kisfiú álmát

- 2019. június 5. 21:08 - 1557 megtekintés

Valóra vált a kilencéves vak kisfiú, Gergő álma, aki a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola harmadik osztályos tanulója. Az ő tanulását és mindennapi beilleszkedését segíti az a Braille nyomtató, amit az iskola alapítványa vásárolt egy közel másfél éves jótékonysági akción összegyűlt egymillió forintból. Az új nyomtató nemcsak az ő, hanem sorstársai tanulását is segítheti majd.

Szemüvegre szerelhető csodakütyüvel változtatná meg a vakok életét egy startup

- 2019. június 5. 21:05 - 1467 megtekintés

Készítettek egy szemüveghez való kiegészítőt, amely a felhasználó fülébe olvassa az előtte álló szöveget, felismeri az ismerőseit és különféle tárgyakat is azonosítani tud. A MyEye névre hallgató eszközt látássérülteknek fejlesztette egy izraeli unikornis, az Orcam Technologies, már 25 nyelven elérhető és Magyarországon is kapható. Mivel az eszköz ára elég magas, 4500 dollár, itthon alig 1-2 darabot adtak el belőle, viszont több más országban is megveszi az eszközt az állam a rászorulóknak.

Időnként egy jó szó is csodát tehet

- 2019. június 5. 9:49 - 1605 megtekintés

Kék Vonal: nem csak a nehéz körülmények között élő gyermekek szorulnak segítségre   Ha nincs gyomorgörcsöd, ha nem izzad a tenyered és nem szorít a mellkasod, nem volt igazi kapcsolatod a vonal másik végén lévő személlyel – vélik a gyermekekkel és fiatal felnőttekkel foglalkozó Kék Vonal lelkisegély-szolgálat önkéntesei, akikhez évente közel negyvenezer hívás érkezik. Van, […]

MEZÍTLÁB a fűben sétálni

- 2019. június 5. 9:41 - 2030 megtekintés

Felettünk a harsogó zöld erdő, a falu a völgyben. Vác mellett vagyunk. A történet, amely idehozott minket, egy orvosi hibáról, egy amputált lábról, egy örökbe fogadott kisbabáról szól – ahogy ártatlanságról, véletlenekről és összetartásról is. Eszembe nem jutna arra gondolni, hogy az ajtót nyitó, majd az emeletre lépcsőző Alföldi Melindának bármi gond van a lábával. […]

Dráma tábor sérült fiataloknak

- 2019. június 4. 22:16 - 1338 megtekintés

A XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány meghirdeti a második Drámatáborát színház iránt érdeklődő és fogékony 12 és 20 év közötti fogyatékkal élő (látás- és mozgássérült) fiatalok számára!

Könnyfakasztó kisfilm mutatja be egy vakvezető kutya életét (videó!)

- 2019. június 4. 22:11 - 1996 megtekintés

Ez a rövid történet egy aranyos kiskutyáról szól, akinek minden álma az, hogy vakvezető kutya legyen belőle. A négy perces kisfilmben végigkövethetjük Pip életét, aki nagy álmokat dédelget: el szeretné végezni a vakvezető iskolát. A videó a Southeastern Guide Dogs nevű szervezet jóvoltából készült, akik így tisztelegnek a vakvezető kutyák és oktatóik előtt.

1 564 565 566 567 568 1 005

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 12. péntek, Mária napja van.
Ma van a(z) Gyerekvédelmi világnap.
Az év 37. hete és 255. napja.
Holnap Kornél napja lesz.

1198. III. Ince pápa Rómába idézi János pannonhalmi apátot, mert András herceggel öszeesküdött Imre herceg ellen.


1932. A kézikapcsolású telefonközpontot először váltja fel a modern automata központ, a fővárosban.


Tóth Árpád: Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón est,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstös fehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már a szeptember , a nagy szénásszekér?

S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult, s bús kezeidet nyalta?

Időjárás

2025-09-12, 23:45
Partly cloudy
ESE
Partly cloudy
23°C
1.2 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 1.2 m/s ESE
Széllökések: 5.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2025.09.13 10:00 - Magánrendezvény - Színházterem foglalt
  • 2025.09.17 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2025.09.17 18:00 - Akusztikus zenekari próba - Színházterem foglalt
  • 2025.09.20 09:00 - Közösségi tér takarítása - Közösségi szolgálat lehetősége diákoknak! - jelentkezz az info (kukac) kulturtanya (pont) hu mail-címen
  • 2025.09.24 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com