Júliustól elindult a VGYKE. FECSKE Szolgáltatása
2018 júliusától a szervezet Louis Braille Támogató Szolgálata elindította FECSKE szolgálatát, mely fogyatékos gyermekek felügyeletét vállalja
2018 júliusától a szervezet Louis Braille Támogató Szolgálata elindította FECSKE szolgálatát, mely fogyatékos gyermekek felügyeletét vállalja
A vakemberek fizetős (és hazánkban elsődleges képernyőolvasóként) használt szoftvere ország licenszként érhető el egy éven keresztül a hazai vakemberek számára.
Vasárnap hajnalban sok bulizó ember bánatára, véget ért a XI. debreceni Campus Fesztivál. A szervezők teljesen elégedettek a rendezvénnyel, hiszen rekordszám született, mégpedig 108 ezer fős látogatottságot könyvelhetnek el, ami bizony meghaladja a múlt évi rekordot is. Fogyatékosok ingyen vehettek részt a fesztiválon, ámbár arról jelenleg nincs információnk, hogy hányan is használták ki az érintettek közül ezt a lehetőséget.
MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREK INFOKOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYMENTESÍTÉSE TOBORZÓNAP.
Autista vásárlói érdekében heti egy csendes órát vezetett be a brit Morrisons szupermarketlánc, írja az MTI a BBC híre alapján https://dex.hu/x….k-44884183. A cég 439 brit élelmiszerboltjában szombatonként 9 és 10 óra között tompítanak a világításon, kikapcsolják a zenét, nem használják a hangosbeszélőt és lehalkítják a kasszák kódleolvasóinak csipogását. A brit Országos Autizmus Társaság (National Autistic Society) üdvözölte az intézkedést.
A vak ember nem sötétséget lát, hanem a semmit. Ez a 120 százalékos vakság.
Októberben nyitja meg a Starbucks kávézólánc első, kifejezetten siketeknek és nagyothallóknak szánt kávézóját Amerikában, Washingtonban, a Gallaudet Egyetem közelében.
Mint már Gépház c. műsorunkban is többször volt róla szó, szeptember 1-ével elbúcsúzhatunk a 7.4-es Skype-tól. Várjuk hozzászólásokban véleményeteket, vajon milyen alternatíva jöhet szóba, ami akadálymentesen is használható?
A MEOSZ méltatlannak tartja, hogy a magyar döntéshozók több évtizede érdemi válasz nélkül hagyják ezt a hatalmas és minden megbecsülést jogosan megérdemlő közösséget. Ma elfogadták a 2019. évi költségvetést a szükséges források betervezése nélkül.
Danit másodikos korában diagnosztizálták diszlexiával és diszgráfiával. Általános iskolában még sokat segítettek neki, a gimnáziumban viszont úgy érezte, sok tanár inkább csak megnehezítette a dolgát. Volt olyan óra, amikor négy egyest kapott, máskor az egész osztály előtt gúnyolták ki. Kettesekkel volt tele az ellenőrzője, az érettségije mégis nagyon jól sikerült. Mióta átvette a földrajz szakos diplomáját, aggódó anyukák százai kérik a tanácsát: mihez kezdjenek sajátos nevelési igényű gyerekükkel?