Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Media1 - Szalay Dániel m*sora
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Erdősori napok Peresznyén

- 2019. július 28. 16:24 - 1257 megtekintés

A Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ peresznyei telephelyén hagyományosan minden júliusban megrendezik az Erdősori napokat.

A válaszok megérkeztek(Továbbra sem lehet ingyen utazni a MÁV-Start Zrt. járatain)

- 2019. július 28. 16:22 - 1235 megtekintés

Mint, ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Fővárosi Önkormányzat Polgármesteri hivatalához, röviddel ezután pedig az Innovációs és Technológiai minisztériumhoz fordult a MVGYOSZ annak érdekében, hogy a kizárólag a főváros területén történő vasúti utazás esetén a látássérülteknek a MÁV-Start Zrt járatain ne kelljen jegyet váltaniuk, arra is használhassák a helyi utazás esetén őket megillető díjmentes utazást biztosító, a súlyosan fogyatékos személyek részére kiadott hatósági bizonyítványt.

„Max a barátom és a lelki társam”

- 2019. július 26. 21:59 - 1793 megtekintés

„Szőke angyal, sokszor csak így hívom” – Kopa Marcell és vakvezető kutyája A Pécsi Tudományegyetem idei diplomaosztója elég rendhagyóra sikerült: egy kutya is részt vett rajta. Az eseményről és Marci beszédéről készült videót rengetegen nézték meg. Ha valaki, akkor a látását vesztett fiatalember tudja, miért fontos az önbizalom és a szeretet erejében bízni. Az ünneplőbe […]

Csúcsot döntött a Campus Fesztivál

- 2019. július 25. 9:07 - 2072 megtekintés

Debrecenben megdőlt a rekord, hiszen 114 ezren látogattak ki a 12. Campus Fesztiválra. Az esemény csütörtöki hivatalos megnyitóján a VIP fogadáson 7 millió forint gyűlt össze, ezt a debreceni Idősek és a Csökkentlátók Otthona kapta meg.

Az elutasított szülők kérjék ismét jogos támogatásukat! Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló jogszabály MEOSZ által is diszkriminatívnak tartott rendelkezését

- 2019. július 25. 8:52 - 1363 megtekintés

A MEOSZ hosszú évek eredménytelen lobbija után jelentős előrelépésként értékelte, hogy 2018. január 1-jétől nyugdíjuk mellett havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatásban részesül az ápolást végzők meghatározott köre, azonban a törvényt több ponton is diszkriminatívnak találta, ezért az illetékes fórumokhoz fordult.

Magyar találmányért rajong Amerika

- 2019. július 25. 8:48 - 1672 megtekintés

Egy magyar fiatalember mozgássérülteknek fejlesztett ki egy újfajta elektromos autót, de itthon nem talált rá befektetőket. Egy amerikai ügyvédnek viszont megtetszett a dolog, és most ott indul a villanyautó sorozatgyártása. Még Barack Obama is rajong a mini autóért.

1 603 604 605 606 607 1 056

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 17. szombat, Antal napja van.
Az év 03. hete és 17. napja.
Holnap Piroska napja lesz.

1717. Angol tudósítás hazánk állapotáról. Ahazánkon át Konstantinápolyba utazó angolkövetnek, Wortley Montagunak, neje érdekesfeljegyzéseket tett honunkról.


1835. A törvényhozás egyik tényezője a másikatszabályozhatja e? Wesselényi Miklós e feletttartott beszédében megjegyzé: " Tisztelem éna fejedelem törvényes hatalmát, és hódolvaismerem el annak a törvények értelme szerintihatását egyes személyekre, de azországgyűlésre nem.


Mécs László /1895. jan.17. - 1978.nov.9./
Vadócba rózsát oltok

"...Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Időjárás

2026-01-17, 09:37
Overcast
SE
Előjelzés
2°C
2.4 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 75%
Szél: 2.4 m/s SE
Széllökések: 5.3 m/s
UV-Index: 0.15
Rövid leírás: 0mm /50% / Rain
Napfelkelte: 07:25
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com