Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Ápolási díj: A MEOSZ egyeztetést vár a megkerülésével benyújtott törvényjavaslat kapcsán

- 2018. november 23. 11:31 - 1586 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége azonnal egyeztetést kezdeményez a kormányzati oldal képviselőivel a kedden benyújtott, az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról rendelkező törvénytervezet kapcsán. A Szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy az érdekvédelemmel való egyeztetésre hivatkozva, de valójában annak megkerülésével született tervezet figyelmen kívül hagyja a fogyatékos emberek többségét, így az súlyosan diszkriminatív, sérti a fogyatékos emberek és hozzátartozóik emberi méltóságát.

Több ezer gyermek fogait vizsgálták ingyenesen

- 2018. november 22. 7:52 - 1403 megtekintés

Az ingyenes fogászati szűrést és tanácsadást kínáló OTP Bank Fogászati Roadshow idén márciusban huszonnegyedik alkalommal indult útjára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében. Az idei program kiegészült az októberi székelyföldi körúttal is. A programot most is támogatta a Colgate-Palmolive Magyarország, akik fogkefét és fogkrémeket ajándékoztak a gyerekeknek, segítve ezzel a helyes fogápolási szokások kialakítását.

FEHÉRVÁRON KÉSZÜLT A MAGYAR KEREKESSZÉKES KOSÁRLABDA VÁLOGATOTT

- 2018. november 20. 11:03 - 1656 megtekintés

Az MKOSZ csarnokban szombaton délután nyílt edzés tartott a Magyar Kerekesszékes Kosárlabda Válogatott. A program célja tagtoborzás is volt ahhoz a helyi kezdeményezéshez csatlakozva, hogy Fehérvárnak is legyen saját kerekesszékes kosárlabda csapata. A kerekes kosárlabda az egyik legnépszerűbb sportág a mozgássérült sportolók körében.

Két keréken, de boldogan gurul a lebénult szolnoki kutyus

- 2018. november 20. 11:00 - 2617 megtekintés

A szaladgáló kutyák Szolnokon is hozzátartoznak a városképhez, nincs bennük semmi különös. Ám ha egy kutyus keréken gurul, arra már felkapjuk a fejünket, hiszen ez már nem mindennapi látvány. Ahogy a szolnoki kis keverék, Foltos sem. Marina Ilona kis ebe ugyanis nem tudja mozgatni hátsó lábait, és ahogy mozgássérült embertársaink kerekesszékkel, ő egy ötletes kutyakocsi segítségével tud jönni-menni.

Mozgássérültek százezrei élhetnének önállóan, ha hagynák

- 2018. november 20. 10:58 - 1976 megtekintés

Messze van a kiteljesedéstől azok élete, akik mozgássérültségük miatt kénytelenek valamilyen bentlakásos intézményben élni, vagy akik 30-40 éves korukon túl is a vér szerinti családjukkal laknak, hiába szerettek volna már rég külön költözni. A mozgássérült emberek jóval kevesebb havi jövedelemre számíthatnak, pedig pont nekik lenne szükségük több pénzre az állapotukkal kapcsolatos pluszkiadásokra: a támogatószolgálatok elérhetetlensége miatt legtöbbjük fizet valakinek a segítségért. “Az önálló élet megvalósítható, csak minden energiánkat felemészti” – állítják mozgássérültek, kutatók, akik összeszedték, mire lenne szükségük nekik és sorstársaiknak egy szabadabb élethez. Az Abcúg riportja.

Látássérültek álltak péktanoncnak

- 2018. november 18. 13:39 - 1576 megtekintés

A kétéves képzés – amelyben látássérült emberek álltak péktanoncnak – egyedülálló Magyarországon, sőt Európában is.

1 604 605 606 607 608 1 005

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-08-28 22:47

100%!

Ginny Weasley - 2015-08-28 22:45

Jaa és most mindenkinek küldeném green day-töl a huly day-t

Geeforce - 2015-08-28 22:42

Kérhetném a 3+2 Kombiné című számát?

Ginny Weasley - 2015-08-28 22:41

kérném jason derulotol az it girlt küldeném geeforce-nak azzal az üzenettel, hogy én mindig vigyázok magamra..

Clara - 2015-08-28 22:34

Tényleg klassz volt ez a Szél viszi messze feldolgozás. Köszi a Magnát!

Oldal: 25 / 207: 1...22232425262728...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 14. vasárnap, Szeréna, Roxána napja van.
Ma van a(z) A keresztény egység napja.
Az év 37. hete és 257. napja.
Holnap Enikő, Melitta napja lesz.

932. I. (Madarász) Henrik német király megtagadta a magyaroknak a további adófizetést.


1482. Giovanni Dalmata dalmát szobrász, kőfaragó megkezdi működését a királyi udvarban. Társaival együtt jelentős része van abban, hogy a magyar királyi udvarban tudatosan alkalmazzák az antik építészeti hagyományokat.


Simonyi Imre / 1920. szept. 14. - 1990. ,? /

Annyi van hátra

Szakadt reád annyi gyalázat,
hogy abból fedelet
ácsolhat föléd az alázat
s a szeretet.

Húzódj alá. - Valami vackot
vess a sarokba.
-Csak megvadult kan tépi az aklot
darabokra.

Te már ne játszd senki agyaras
habzó szájú hősét.
Ne védd magad. - Óvjon az okos
együgyűség.

Annyi van hátra életedből,
ami pennád hegyén
feketéllik a félelemtől:
pár költemény.

Időjárás

2025-09-14, 03:44
Overcast
SSE
Előjelzés
22°C
2.2 m/s
Apparent: 24°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 61%
Szél: 2.2 m/s SSE
Széllökések: 7.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 25.4mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:20
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com